Szeptemberben válogatott viadal !

Fél lábbal már 2010-ben – Előzetes csapat az u23 viadalra

u23 viadal 2008A Magyar Bajnokság befejeztével sokan már a jövő évet tervezgetik és ez alapvetően rendben is van. Ismét komoly évünk lesz, felnőtt Európa-bajnoksággal és junior Világbajnoksággal, mint meghatározó eseményekkel. Kell is komolyan tervezni és készülni a jól felépített, nagy munkára, azonban ennek alapja, hogy az idei évet a lehető legmagasabb teljesítményszinten, az elérhető legjobb egyéni csúcsokkal fejezzék be versenyzőink.Hasonló képen gondolkodnak a szomszédban is, ezért is sikerül megegyezni

a szomszédos baráti szövetségekkel az őszi szezonra elhelyezett válogatott viadalokban. Ezzel szeretnénk motiválni a versenyzőket a hosszabb versenyszezonra és lehetőséget adni a magasabb szintű versenyzésre.2008 őszén egy felnőtt és egy U23-as válogatott viadalt kötöttünk le az Európai Naptár Konferencián.

Sajnos a szeptember 6-i felnőtt viadalt anyagi okok miatt nem tudja vállalni a horvát szövetség, így ez a viadal elmarad.

Azonban a következő hétvégére (2009. szeptember 19.) tervezett hármas viadal – U23 HUN-CZE-SLO – melynek Magyarország ad idén otthont, a tervek szerint alakul. Az idei versenyeredmények alapján, melyek között az OB nagyobb hangsúllyal került figyelembe vételre, összeállítottuk a tervezett csapatot.

u23 2008 Lytomisl 2008

Kérem, hogy a meghívottak készüljenek, esetleges akadályoztatás esetén értesítsenek, mert a tartalékoknak (T betűvel feltüntetve) is segítség, ha időben tudomást szereznek a válogatottságról. A csapat kialakításánál elsődleges szempont az volt, hogy lehetőség szerint utánpótlás korú versenyzőkből építsük a csapatot. Jelentősebb tudásszint különbség esetén léptek előre a juniorok és az  Ő hiányukban nyúltunk még fiatalabb versenyzők felé. A váltók kialakításánál a jövő évi és a jövőbeli váltók építése volt a fő szempont.A válogatottaknak gratulálok és további eredményes és sérülésmentes felkészülést kívánok. Dornbach Ildikó

Előzetes csapat

u23 2008 Lytomisl 2008

Igaz Bálint felvételei

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.