Torino és a mieink

                                                             Fiatal magyar csapat
Fedett EB 2009A Fedett pályás Európa bajnokság, ez a népszerű, a nézők által jól követhető, a televíziós közvetítésekben kiválóan élvezhető télvégi atlétika show a szövetségek számára nem mindig olyan egyszerű feladat. Igen rövid az az időszak, amikor érdemleges eredmények alapján válogatni lehet, a szintért küzdők sok esetben kimerülnek annak teljesítésében, sokszor a legjobbak néhány fedett indulás után márciusban már nem versenyeznek. A fentiek ellenére – mondhatni ezek szakmai belügyek - a fedett EB-k továbbra is látványos küzdelmekkel, váratlan fordulatokkal és igen jó eredményekkel  kerülnek az atléta barátok figyelmének középpontjába  e három napra. Miért ? Bizonyára azért, mert a versenyen elinduló top atléták és
a mögöttük feltörekvő új generáció versengése a hozzáértőknek rendkívüli csemegével szolgáltat. Az idei torinói EB rajtlistáját böngészve így lesz ez most is. Sok ország állítja rajthoz a jövő élvonalát, akik a különböző korosztályos bajnokságokon már bejelentkeztek. Nézve a magyar csapat összetételét- és nem csak a realitások miatt -,  mi is ezt az utat követjük.
.
Dornbach Ildikó szakmai igazgató: „- Ki kell emelnem, ez egy nagyon fiatal csapat. A legidősebb versenyzők – mert többen vannak a csapatban 1986-osok – huszonhárom évesek. Az idény elején kb. ennyi indulóval számoltam, de úgy gondoltam, hogy több lesz a szinttelesítő és kevesebb a kedvezményezett. Abban biztos voltam, hogy lesznek olyan fiatalok, akik „csak” megközelítik a szintet, nem véletlenül hagytam számukra válogatási kiskaput a szakmai programban.Elvárások ?

Dornbach Ildikó szakmai igazgató.
Menetközben lejjebb kellett adnom az elvárásokat. A tervezéskor két döntős helyben reménykedtem, de a látott versenyidény után, a kiutazáskor igazából a realitás egy döntő. Kürthy Lajosra gondolok, akinek annyira stabil volt a téli formája, hogy Torinoban  tudnia kell 20 méter körül lökni. Hogy ez mire lesz jó, természetesen csak ott derül ki. Azt a lehetőséget azért ne zárjuk ki , hogy a futók – négy futó van a csapatban – ne találjanak egy döntős helyezést. Tudjuk ezekről az EB-kről, hogy általában taktikai versenyek vannak és ha valaki okos és ügyes, oda lehet érni a döntőhöz. Ahogy ezt két évvel ezelőtt bebizonyította a most is csapattag Bene Barna és Takács Dávid. Másik két tehetséges futónkkal, Minczér Alberttel és Szemeti Péterrel együtt mindnyájuknál a versenyszituációk jó megoldása már jelentős előrelépést adhat további pályafutásukhoz.
.
A fiatal csapat legfiatalabbjai húsz évesek, tavaly még juniorok voltak. Első felnőtt válogatottságára és világversenyére utazik a gátfutó Baji Balázs. Jó versenyző, eddig mindig tudta hozni magát, lásd a tavalyi junior VB hetedik helye 110 gáton, vagy a mostani fedett OB. A súlylökő Márton Anita már tapasztaltabb felnőtt válogatott, tagja volt az Európa Kupa csapatnak, és Bydgoszczban szintén junior VB döntős volt. Mindkettőjüktől remélem, hogy amivel kikerültek, azt hozni tudják. Amikor a csapatot kijelöltem, az vezérelt – és ezt előre lehet vetíteni a Téli dobó Európa Kupa válogatottra is - , hogy próbáljunk meg már most építeni egy csapatot a következő olimpiára, ezért is szükség van a fiatalok menedzselésére.”

Kürthy Lajos 2009

A hét fős magyar válogatott szerdán este megérkezett Torinóba. A csapatot akár nevezhetjük kaunasi generációnak is, hiszen a 2005-ben igen eredményesen szerepelt junior EB csapat több dobogós , döntős versenyzője alkotja a névsort. Bene, Minczér, Kürthy, Takács vezéregyénisége volt az akkori csapatnak, és Szemetivel, Márton Anitával együtt tehetségük révén voltak már EK válogatottak, többen részt vettek felnőtt EB-n, sőt Kürthy Lajos két éve indult a VB-n, 2008-ban tagja volt az olimpiai küldöttségnek. Baji Balázs eddig juniorban vitézkedett, egy igen rangos világbajnoki döntő van már az eredménylistáján. Torino egy újabb lehetőség, hogy az új generáció izmosodjon.

Bene Barna 2009
A pénteken kezdődő verseny időrend szerinti első indulója Baji Balázs (10,10 h - 60 gát ef.). Idei legjobbja 7,87 mp. A női súlylökés tervezett selejtezője aznap 11,05 h, az itt induló Márton Anita idén 17,06 – ot dobott. Még a délelőtt programja a ffi 3000 m Minczér Alberttel (11,45 h), aki 7:59,59 perccel került nevezésre. Péntek délután 16,55-kor rajtolnak a férfi 800 méter előfutamai, itt indul Takács Dávid (ebben az évben: 1:48,87). A szombat délelőtt szólítja a súlylökő körbe az idén 19,96-ot dobó Kürthy Lajost (11,30 h), délután 15,50-kor két 1500-as futónk áll rajthoz az előfutamban: Bene Barna (3:44,05) és Szemeti Péter (3:44,61). Az időrendet érdemes figyelemmel kísérni, mert a végső jelentkezések után változhat. Az előzetes nevezések alapján a minket érintő számok létszáma a következő: ffi 800m/21 fő – 1500m/26 – 3000m/ 27 – 60gát/27 – súly/23 és a női súly/14 fő.
A március 6 – 8. között megrendezésre kerülő Fedett pályás Európa bajnokság részletes tudnivalói megtekinthetők a www.european-athletics.org  vagy a www.torino2009.org honlapokon.
.
Takács Dávid Valencia 08Márton Anita 2009Szemeti Péter OB 08Minczér Albert OB DebrecenBaji Balázs 2009

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.