Változások a serdülők fedett pályás versenyzésében

2010-ben összetett- és évfolyamos egyéni bajnokság a programban

Syma csarnokA MASZ Elnöksége két nagyon fontos változásról döntött a fiatalok versenyeztetésével kapcsolatban.

Az Edzőbizottság javaslata, valamint korábbi elnökségi döntés alapján a serdülők fedett pályás versenyzése jelentősen változik. Az egyéni bajnokság évfolyamos rendszerű lesz. Bármennyire egyértelmű, hogy szakmailag az évfolyamok szétválasztása szükséges, a finanszírozás és a lebonyolíthatóság miatt számos kérdés még nyitott. A bajnokság marad egy napos (március 6.), így az Edzőbizottság egy minimális szűkítést, illetve néhány versenyszám időpontjának áthelyezésével javasolta elfogadásra a tervezetet.A lebonyolíthatóság érdekében 16 főben maximálta  a versenyszámonkénti résztvevők számát

(rúdugrásban és gyaloglásban erre nincs szükség). A versenyszámok: 60 m, 300 m, 1000 m, 60 m gát, magasugrás, távolugrás, rúdugrás, súlylökés, gyaloglás. A rúdugrás március 7.-én a Honvéd folyosóján, a gyalogló versenyek a március 13.-án megrendezendő többpróba verseny keretében kerülnek megrendezésre.

A 16 fő meghívása a fedett Fedett OB 2009pályán elért eredmények alapján történik. A MASZ felkéri az egyesületeket, illetve a területi szövetségeket, hogy saját versenyeiken rendezzenek korosztályos serdülő számokat, amelyeket a rendezés szabályai szerint kell hivatalossá tenni az országos szövetség felé.

Így nem csak a jelenlegi versenynaptár tervezetben szereplő versenyekre gondolunk, hanem kérjük és bíztatjuk azokat az egyesületeket, ahol mód van rá, rendezzenek versenyeket és tegyék nyitottá mindenki számára.

Az előzetes megbeszélések bizakodással töltik el az illetékeseket, hiszen több helyről jött erre ígéret. Igazából a 300 és 1000 méteres futás okoz problémát, hiszen kevés helyszín alkalmas arra, hogy megrendezzék ezeket a számokat.

Így a naptárban szereplő ifi-junior és felnőtt versenyeken lehet „betét” számként rajthoz állni a fenti versenyszámokban. Ezzel igaz, hogy zsúfoltabbak lesznek a versenyek, de az egyesületeknek jelentős többletköltséget nem okoznak, és a rendezők további nevezési díjhoz jutnak, így valamennyire kompenzálható a pálya bérleti díja.

A másik új verseny a serdülő többpróba fedett pályás bajnokság. Szakmailag már régóta indokolt volt, de itt is a finanszírozás okozott gondot korábban. Mindkét nemnél azonos a program (a versenyszámok sorrendje nem) és a 14 Dobogón - fedett OB 09évesek szer feltételeivel kerül megrendezésre a versenyt.

Itt egy évfolyamnak számít minden induló, tehát a bajnokság korcsoportos. Amennyiben a benevezettek száma túl nagy, a versenyzők fedett pályán elért számonkénti eredménye dönt az esetleges meghívásokról.

Nem tagadom sok vita volt a változtatásokról. Azzal mindenki egyetértett, hogy indokolt és szükséges évfolyamos rendszerben gondolkodni. A csökkentett program, valamint a kvalifikáció miatt voltak ellenérvek.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy a magyar atlétika fejlődése szempontjából mérlegelni kellett mi hoz többet a „konyhára”. Elemi érdekünk hogy a fiatalokat kössük sportágunkhoz.

Ennek egyik része, hogy a 13 évesek már fedett pályán is országos bajnokságon mérkőznek meg egymással. Ugyan elhangzott, nem Adamik Zoltánfeltétlenül szükséges, hogy ez országos versenyen történjen, de ismerve a mai fiatalokat, ez jelent inkább motivációt. A másik súlyos ellenérv az egyesületek anyagi terheinek növelése. 

Tény, hogy a több versenyző, a kvalifikáció olyan teher, amely nehezen kigazdálkodható. Ennek ellenére előre kell „menekülni”, mert a több fiatal bevonása több segítő kezet is jelenthet, legyen az szülő, vagy egyéb támogató.

Ezzel együtt ez próba év és a tapasztalatok levonása után lehet finomítani tovább a versenyeken. Adamik Zoltán MASZ alelnök,az Edzőbizottság vezetője

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.