Egy megoldási javaslat

Hogy még érdekesebb legyen a Fedett pályás serdülő összetett OB

Fedett serdülő OB - 2010Több véleményt olvashattunk az idén bevezetett évfolyamos serdülő fedett pályás bajnokságról. A vélemények egyértelműen pozitívan ítélték meg az új kezdeményezést.

A bajnokság előtt megrendezett ranglista versenyek és a bajnokság sok tehetséges gyerek bemutatkozását tette lehetővé. Ami még fontos, a versenyzési alkalom megteremtésével célt tudtak adni az edzők a gyerekeknek.

A serdűlő összetett bajnokság hangulatában némileg elmaradt az egyénitől. Maga a verseny megrendezése komoly lépés volt.

A korcsoportok együtt versenyeztetése során - főleg a fiúknál- kiütköztek a korkülönbségek. Ezt a bajnokságot is nagy létszámúvá kellene tenni, részben a nagyobb foglalkoztatás, részben az összetett jellegű képzés elősegítése érdekében. Olvastam, hogy felmerült: korcsoportonként rendeznék jövőre. Véleményem szerint CSAPATVERSENY kiírása lenne a jó megoldás.

Négy fős csapatok versenyezhetnének, ahol minden évfolyamból egy fő kötelező jelleggel, a negyedik induló korát a nevező döntené el. Versenyszámonként a legjobb három eredmény számítana, így az esetleges gyengébb számokat ki lehetne küszöbölni.

Fedettben

Tekintve, hogy minden korosztály képviselve van a csapatokban, az évfolyamonkénti egyéni bajnokság is eldönthető lenne. Természetesen gondolni kell a csak egyéni indulókra is. A fentieket a sportág - ezen belül az utánpótlás nevelés - jobbítása érdekében, javaslatként írtam le.

Lényegesnek tartom, hogy a bajnoki rendszer fiatalítását tovább kell folytatni, mert csak így lehet a tehetségeket időben felismerni és a sportág számára megnyerni. Végezetül még egy gondolat. Sokadszor írom le, hogy időszerű és előrevivő lenne a rekordok bevezetése. Ez egyre inkább közkívánatos az edzők körében, erre a megállapításra jutottam a velük való beszélgetések során.  Kovács Sándor

Cél

fotó: ML

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.