Eredményes közös gondolkodás
Az utánpótlás sikeréve után mi várható idén ?
Mint minden páratlan év, a 2009. is kemény feladat elé állította a különböző világversenyeken elindult ifi és junior korú válogatott atlétákat. De nem csak a sportolókra, hanem az „újonc” Up. kapitányra is pörgős, versenyekben gazdag, és igen hosszú versenyidőszak várt.
A tavalyi év folyamán rendeztek Ifjúsági VB-t, Junior EB-t, EYOF-ot, Gymnasiadét. Ezen kívül több nemzetek közötti viadal és nem kevés nemzetközi verseny bővítette az amúgy sem szűk programot. A felkészülést segítette a Héraklész program, nagyszámú és eredményes felmérés és edzőtábor tarkította az évet.
Tehetséges, lelkes atlétáink folyamatosan mutatták meg erejüket az edzéseken, felméréseken és a felkészülési versenyeken egyaránt. Jó volt látni, hogy a közös foglalkozásokon nemcsak a sportolók, hanem edzőik is aktívan részt vettek.
Például a sprinter szakág érdekeltjei már a felkészülés elején eldöntötték, hogy egy közös, összetartó munkával olyan váltókat próbálnak összerakni, amelyekkel felvehetik a versenyt nálunknál erősebb atlétikával rendelkező országokkal ! És ez részben sikerült is!
A fedett pályás időszak eredményei már elővetítették a jó szereplés lehetőségét a nyári versenyeken, hiszen több ifjúsági korú atléta döntötte meg az országos fedett csúcsot: Komiszár Kriszta/60 m, 200 m síkfutás - Lóránd Lilla /400 m- Gregor László/800 m - Juhász Lilla/60 m gát - Krizsán Xénia/5 próba. Ez a széria a nyári csúcsjavításokkal vált teljessé.
A tavaszi időszakban folytatódott a felkészülés, és amikor májusban beindult a verseny „nagyüzem”, sorban születtek a szintek a világversenyekre. Azt már lehetett látni, hogy az ifjúsági VB-re nagy létszámú csapattal utazhatunk ki, hiszen az IAAF szintek és VB közelsége ezt lehetővé tette. Végül 42 sportoló képviselte hazánkat az Ifi VB-n Olaszországban.
A magas létszám ellenére fegyelmezett, átlagban jó teljesítményt nyújtó csapattal képviseltük az országot, az eredmények tekintetében pedig felejthetetlen élményben lehetett része annak a nem kis létszámú magyarnak, aki végignézhette legjobbjaink, helyezetteink versenyeit, és a leány váltó „világraszóló” futását. Ugye a közös munka gyümölcse beérett!!
A Junior EB-re is szép reményekkel utaztunk ki, és fiataljaink innen sem tértek haza érmek nélkül. Sőt helyezéseink száma minden idők egyik legjobb EB szereplését eredményezte.
Megjegyzem, ha versenyzőink nem érnek el ilyen szép eredményeket Újvidéken, akkor nem tudom milyen pozitív élménnyel tértünk volna haza, mert a körülmények igencsak kívánni valót hagytak maguk után.
Miközben „ebéztünk”, legjobb ifijeink az EYOF-on – Finnországban - gyűjtötték az érmeket és az értékes helyezéseket. Azt gondolom az EYOF csapat is kitett magáért, és mire vége volt a nyári versenyidénynek, sokáig tartott összeszámolni a pontszerző helyezéseket.
A szabadtéri szezon folyamán három válogatott viadalt rendeztek az U16, U18, U20 korosztálynak, ebből egyet Magyarországon. Ezeken az egynapos versenyeken is kitűnően szerepeltünk, majd mindegyik csapatversenyben élen végzett a korosztályos válogatott.
Meg kell említeni a nemzetközi versenyeket is, ahova meghívást kaptunk. Rijekába, Mannheimbe, Schwechatba, Szarajevóba küldhettünk atlétákat, akik minden helyszínen helytálltak, egyéni csúcsokkal, győzelmekkel tarkítva a „kirándulásokat”
A fent említett eredmények elérésében a legnagyobb szerepet – a sportolókon kívül – a szakosztályok és a vezetőik játszották. Az edzők legalább olyan hittel, kitartással dolgoztak egész évben, mint a sportolók. Azt figyelembe véve, hogy ma Magyarországon mennyit ér egy atléta tréner munkája (erkölcsileg és anyagilag egyaránt) én, ha tehetném nekik is adnék érmet, jutalmat.
A fenti versenylehetőségek megteremtése a MASZ anyagi kereteit teljesen felemésztette, ezért sajnos a tavalyi évben sem tudtuk a legjobbjainkat megjutalmazni, pedig sokan megérdemelték volna! Erre szponzor nincs, pedig ez az utánpótlás méltó lenne a támogatásra.
Figyelni és „áldozni” kell a fiatalokra, azt gondolom: a jövő egyik útja ez kell, hogy legyen!!A 2009-es év zárásaként decemberben - a négy évenként megrendezendő - Gymnasiadén atlétáink feltették a koronát a tavalyi évre, hiszen hatan nyolc éremmel tértek haza Dohából, ami azt jelentette, hogy minden indulónk érmet nyert a 49 nemzetet rajthoz állító versenyen.
A fentiekből látszik, hogy igen sikeres esztendőn vagyunk túl, pedig nem minden volt tökéletes. Megsérült az egyik legtehetségesebb fiatal atlétánk Deák Nagy Marcell, akivel bizton döntős lehetett volna az ifi fiú vágta váltó a VB-n, érmes lehetett volna a junior 400-as váltó az EB-n. De Marci decemberben a Gymnasiádén már bizonyította, hogy jövőre számolni kell vele.
Sajnos a válogatott felszerelések nem érik el az elvárható szintet. Az elmúlt év versenyein többször kellett szégyenkeznünk a megfelelő versenyszerelés hiánya miatt. Nem sikerült igazán hatékonyan javítani az orvosi hátteret és a regenerációs feltételeket. Legjobbjaink számára sem futotta mindig a nagyobb számú nemzetközi versenyeztetésére.
Összegezve kitűnő éve volt a magyar utánpótlás atlétikánknak , reményeim szerint Londonba már találkozni fogunk néhányukkal, de csak akkor, ha a fenti hiányosságok közül meg tudunk oldani néhányat. Ja, és akkor, ha folytatódik a közös gondolkodással végzett csapatmunka!
A 2010. év az új kihívások éve lesz, kevesebb - de nehezebb versenyekkel.Idén a versenyprogram visszafogottabb lesz a tavalyinál. Két világversenyt rendeznek, az első Ifjúsági olimpiát Szingapúrban, és Junior VB-t Monctonban (Kanada). Ez azt jelenti, hogy igen nagy távolságban lesznek a versenyek, igen nehéz lesz helyezéseket szerezni, de még a kijutás sem lesz egyszerű.
A nemzetközi versenyek közül az U20-as négyes viadalt mi rendezzük, az U16-ra és az U18-ra a szomszéd országokba utazunk. A nyári versenynaptárunk miatt több nemzetközi viadal hazai versenyütközés miatt kimarad, és a Héraklész program anyagi fedezete is csökken.
Az ifi olimpia kijutásához május végén Moszkvában európai kvalifikációs versenyen kell részt vennünk, ahonnét a továbbjutás bonyolult és nehéz lesz. Azt gondolom, a moszkvai versenyre egy 24-28 fős kerettel utazhatunk ki, és ha 4-6 versenyzőnk eljutna Szingapúrba, az már siker lenne.
A junior VB-re egy viszonylag erős csapattal mehetünk, de mint minden világbajnokságon, a helyezéseket már nem adják könnyen. Szeretném, ha 12-14 MASZ szintesünk lenne, és esetleg kiegészülhetünk 4-6 fő szponzori szintessel. Helyezések szempontjából 1 éremmel és 3-4 pontszerző hellyel elégedett lennék.
A fiatalok többsége számára az idei év az építkezés éve lesz, inkább 2011-ben számítok nagyobb számú válogatott versenyzőre és eredményesebb évre.
Jó lenne, ha az anyagi helyzet stabilizálódna; javulna a versenyrendszerünk; nőne az atlétika népszerűsége; mennyiségileg és minőségileg erősödnénk; és hát végre szponzorok segítenék a tehetséges magyar fiatal atlétákat. Ezt kívánom 2010-re. És sérülésmentes, jó hangulatú versenyeket. Molnár Ferenc up.szövetségi kapitány
foto: Adamik Z, Lengyák Gy, ML, MOB, Molnár F