Ez is a pálya
Egy edző kedvenc történetei
A versenyszám rajtja előtt 10 perccel az UTE pályán, a sportolóm már a melegítőjét veszi le és készül a megmérettetésre. Pár perc a rajtig. A szülők ekkor rohannak be a kapun. Látszik, nagyon siettek, hogy le ne késsék a fiúk versenyét. Anyuka 10,5-ös 100 méterrel startol a kerítés mellé és kétségbeesve megkérdezi fiától.- Ettél fiam? Azon gondolkoztam, hogy mi van, ha nem?
Ad neki szendvicset?
Szintén rajt előtt, pár perccel, fedett pályás verseny. A sportoló odaszalad a lelátó mellé, hogy felvegye a szöges cipőjét.
Már nagyon izgul, alig tudja bekötni a fűzőt. Vibrál a levegő. Nagy a tét, országos bajnokságról van szó. Az idegek pattanásig feszülnek.Anyuka, váratlanul odahajol fiához, kicsit nézegeti a fejét, majd így szól. - Jaj fiam, itt ezen az oldalon, kicsit hosszabbra sikerült hagynom a hajad. Majd otthon meg kell igazítanom.
Szintén fedett pálya. Két versenyszámban rajtol a versenyző. A kettő közt csak 30 perc szünet van. Az első után lefekszik a szivacsra, leveszi a cipőjét és pihen. Minden percet kihasznál, csak az utolsó pillanatokban kezd öltözni. De hol a szöges? Az előbb még, ide tette le. Nem volt mese, bemondattuk a hangosba, hogy keressük x versenyző szögesét.- Szaladt is az anyuka, hogy hát nála van, hogy meglegyen.
Az edző sem tökéletesAnyuka mellett egy 6 éves forma, jó alakú kislány. Én rögtön a tárgyra térek. Jaj, de jó magas vékony kislány vagy. Nem szeretnél atletizálni? Minden héten hétfő-péntek 6 órától tartok kicsiknek atlétikát. Gyere ám el, jó? Nagyon jól fogod magad érezni. Sok ilyen ügyes gyerek van ám ott, mint te.
Semmi válasz, csak gyűrte anyukája szoknyáját tovább. Jól van, nem gyötörtem tovább. Elköszöntem, és még utoljára visszaszóltam, hogy aztán gyere ám atletizálni. Alig mentem 2 métert, a kislány megszólalt.- Anya, mi az atlétázás?
Helyi járatos buszon, jó alakú kislány álldogál a korlátnak támaszkodva. Hosszú vékony lábak, Talán 10 éves. Nem tétovázok, rögtön lecsapok. Szervusz, Anikó néni vagyok. Veszprémben laksz? Még a válasz előtt odalép elém a jól megtermett apuka és előveszi az igazolványát. Szúrós tekintettel ennyit mond.- Igazolná magát?
A 400-as pályán a 10 éves gyereknek 300 métert szerettem volna felmérni. Instrukcióim így szóltak. - Na, figyeljetek gyerekek. Ma 300 m –t fogtok futni. Innen indulunk és ott a cél- mutattam neki, a hátam mögötti 100 –as rajtot. Az a legügyesebb, aki a taps után előbb odaér. Értitek?
Igen, jött a válasz egyhangúan. Rajthoz és rajt. Minden gyerek elindult, az általam mutatott irányba csak Petike tett egy hátra arcot és villámgyorsan 100 m megtétele után elérte az általam megadott célt és diadalittasan kiabálta, hogy győztem.
Zalaegerszegen Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb verseny a gyerek korcsoportosokkal. Instrukció. Gyöngyike melegíts be, úgy, mint otthon. Kislány 5 perc múlva sírva jön. Mi a baj? - Nem tudok bemelegíteni, mert itt nincs 550 m -es kör.
Szintén Ki a leggyorsabb…. országos döntő, 60 m előfutamok. - Ferike, jól nézd meg az előtted lévő futamot, majd neked is úgy kell tenned, mint nekik. Rendben Anikó néni, jött a válasz. Na, Ferike? Mi lesz a feladat?Letérdelek, lőnek, elindulok. Aztán megállok, újra letérdelek, megint lőnek, és akkor végig futom, mint az előző futam.
Kísérem a serdülő bajnokságon a tanítványom a call- room-ba és látom, hogy a kolléga gyereke nincs ott. Mondom: - Te kolléga, hol a fiad? Hú, a mindenit, hát ez a gyerek be sem melegített. Na, odarángatta azért a fiút a rajthoz, aki ennek ellenére nem is futott rosszul 1500 m-en.
Másnap a kolléga már résen volt és mondta a srácnak, 50 perccel a rajt előtt. - Na, fiam akkor most indulj el futni, mert 50 perc múlva rajt. El is ment a fiúcska és meg sem állt 50 percig. Éppen visszaért a rajtra. Mellesleg megjegyzem, nem futott rosszul
Miért hiányoznak a legtöbbet a gyerekek az edzésről ? Nálam ez a TOP lista:1. Anyukám mondta, hogy fáradt vagyok - 2. A mamám pont 60 éves volt.3. Fogszabályzáson voltam. - 4. Tanulnom kellett. - 5. Fát hordtam.6. A teknőst vittem orvoshoz. - 7. Apukám nem ért rá.8. Cipőt vettünk. - 9. Rokonok jöttek. - 10. Rossz jegyet kaptam.11. Próbáltunk a Ki Mit Tud-ra. - 12. Nem tudtam mikor van edzés.13. Disznót vágtunk. - 14. Zongora vizsgám volt. - 15. Korcsolyázni voltam.
Végezetül kedvenc mondásaim:- Nem a győzelem a fontos, hanem hogy Te győztél.- Ne agyalj, hanem fuss!- A hazug embert előbb utolérik, ha sánta.- Nem kell akarni, hogy a gyerekből élsportoló legyen, csak hagyni.- Nem megverni kell mindenkit, hanem nyerni.- Hé, alamuszi paradicsomkonzerv dobálók, mit csináltok már megint? (Tóthné Stupián Anikó)
fotó: ML