Stratégia az atlétikában, avagy mi különbözteti meg az edzőt a mestertőlDr.Vágó Béla írása – négy részben/ 1.

„Az edzői nagyságok számbavételekor döbbenhetünk csak rá, hogy mennyi nagyszerű szakembere is van a magyar atlétikának.

Valami mégis hibádzik, mert ennyi jól felkészült, lelkes edző viszonylagosan kevés tanítványt vonz, tart meg, nevel fel és juttat el a világ legjobbjai közé.”

Mindnyájunknak vannak olyan emlékei és fülünkben csengő mondataik, melyeket tapasztaltabb, vagy sikeresebb kortársunktól hallottunk és ezek a mondatok életfilozófiai nézetünket, stratégiánkat az edzői pályánkon nagyban befolyásolják. Elsősorban említeném a szülői mondásokat és ráhatásokat,

majd versenyzői tapasztalatokból szerzett edzői utasításokat. Az edzők, az edzői szakma megítélése elég széles skálán mozgott a történelem során. Gondoljunk csak az ókori olimpiákra, ahol a győztesek a legnagyobb elismerésben részesültek és nevüket feljegyezték az utókor számára, viszont edzőik neve nem maradt fent.

Az edzői szakma kialakulásához, ismertté válásához és jelenlegi elismertségi szintjéhez hosszú rögös út vezetett. Az edzők képzésének kialakulása kezdetekben empirikus szinten valósult meg.

Az edzők, versenyzők egymástól lesték el a különböző gyakorlatokat, minden különösebb szakmai képzés és elméleti háttér alapján, edzői képesítés nélkül lehetett oktatni és tették is azt sokan nagy feláldozással és szeretettel. Hazánkban a testnevelő tanárképzés 1925-től a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolán indult és jelenleg is tart a TF-en.

Az edzői tevékenység űzését csak 1972-óta tették hivatalos képzettséget igazoló bizonyítvány felmutatásával kötelezővé hazánkban. Az addig amatőrnek mondott sport ekkortól érdemelte csak ki, hogy professzionális ismeretekhez jussanak sportolóink és edzőink.

Atlétikában eddig már sok szép sikert értek el versenyzőink- köszönhetően a testnevelő tanárok és edzők odaadó munkájának és szakértelmének. Közülük is a legnagyobbak voltak: Misángyi Ottó, Sír József, Bácsalmási Péter, Iglói Mihály Koltai Jenő, Harmati Sándor, akiket Fejes Zoltán és Németh Pál követett. Sajnálatosan már egyikük sincs velünk, hogy tanácsaival segítse szeretett sportágunkat…

A sport kedvező társadalmi, szociális megítélésével szinte lineárisan nőt az edzői szakma megbecsülése is. Edzői utánpótlásunkat és többségük még ma is annak gyökerét képező tagjai közül meg kell említenem Gagyi Endrét, Bakai Józsefet, Nagy Zsigmondot, Széles Lajost, Varga Sándort, Szörényi Istvánt, Benkő Ákost, Zsivotzky Gyulát, Sigér Zoltánt, akik a hetvenes évek környékén a TF-en szerezték diplomájukat.

Edzőként és sportvezetőként, edzőképző szakemberekként, vagy egyéb területen is sokat tettek kollegáim: Báthori Béla, Molnár Ferenc, Tamás István, Kertész Tibor, Kulcsár Gergely, Skoumal András, Schulek Ágoston, Woth Klára, Tihanyi József, Oros Ferenc, Takács László, Krasovec Ferenc, Kovács Etele, Zarándi László, Eckschmiedt Sándor, Szécsényi József, Molnár Sándor, Sztipits László, Radák Zsolt, Gyimes Zsolt.

Az edzők többsége pályafutását befejező élversenyzőkből, bajnokokból alakult ki a 70-es évek végén is, gondolok itt elsősorban a testnevelő tanári diploma mellett edzői fokozattal is rendelkező ma is sikeresen edzősködő Bakosi Bélára, Szalma Lászlóra, Hoffer Józsefre, Adamik Zoltánra, vagy a fiatalabb korosztályt tekintve a manapság éppen Ausztráliában tevékenykedő Szabó Zsuzsára.

Sok edzőnk is van, azonban akik a TF Szakedzői képzésén szerzett oklevelet, és azóta is sikeresen tevékenykednek: Dornbach Ildikó, Szabó Dezső,  Stupián Anikó, Deutsch Péter, Csoma Ferenc, Hirth Károly, esetükben nem volt ugyan  mindenki országos- csúcstartó, bajnok versenyző, de azért ők is jelentős sportmúlttal rendelkeztek. A 90-es években TF-en végzett szakképzőseink, akik napjainkban is ígéretes sikereket érnek el: pl: Erdős Péter, Varga Tamás, Tölgyesi Előd.

Örömteli esemény, hogy sokan versenyzői pályafutásuk befejezését követően szereztek edzői képesítést a TF-en /az akkori középfokú edzői képzésen/. Például: Balogh László, Stiglitz Edit, Horváth Attila, Bagyula István, Gécsek Tibor, Skoumal Péter, Vaszi Tünde, Zentai Tibor, Babos Rita, Dömötör Balázs, Zsivoczky Attila, Németh László.

Természetesen annak a sok kiváló nevelő edzőnek és testnevelő tanárnak nevét képtelenség felsorolni, akik a kezdeti lépésekben nagyon sokat tettek tanítványuk későbbi sikereiben. Az edzői nagyságok számbavételekor döbbenhetünk csak rá, hogy mennyi nagyszerű szakembere is van a magyar atlétikának, valami mégis hibádzik, mert ennyi jól felkészült, lelkes edző viszonylagosan kevés tanítványt vonz, tart meg, nevel fel és juttat el a világ legjobbjai közé.

Van egy olyan szélsőséges szemlélet is, miszerint a jó versenyző „csinálja” a nagy edzőt. Ezzel nem értek egyet, azonban abban sok igazság van, hogy a jó versenyző tehet csak valakit nagy edzővé, hiszen a teljesítményt a versenyzővel együtt kell megkomponálni, de az „előadáson” már csak a versenyző teljesítménye számít, arról ítéltetik meg az edző!Remélhetőleg csak kevés szakembert hagytam ki a felsorolásból, de sajnálatosan a kötött terjedelme nem engedi meg a bővebb felsorolást.

Dolgozatom következő részében külföldi sikeres edzők mondásait elemzem, majd edzőim, kollegáim és pályatársaim gondolataival szeretnék foglalkozni és a mondásokon túl a hátterét és a számomra fontosnak tartott tartalmát kifejteni. Tudom, hogy ezek az idézetek néha első hallásra „bárgyúnak” tűnhetnek, azonban jobban belegondolva sokszor mély szakmai tartalmat takarnak, és stratégiai jelentőségük van az edzői hatósugarak szempontjából.

Dr.Vágó béla írásának  második része hamarosan olvasható a masz.hu-n

foto: archív, Molnár F, ML