Sikeres edzők mondásai és a tapasztalataim – IV.Dr.Vágó Béla írásának befejező része / 4.

Koltai Jenő bácsi: „Úgy folyd körül azt a gerelyt, mintha hegedűt tartanál a kezedben és egy szép dallamot akarnál eljátszani!” A test-szerrendszer szoros kapcsolatát és a kidobás előtti készenléti állapotot hűen képviseli ez a mondás, amely döntő jelentőséggel bír az eredményesség tekintetében.

Jenő bácsiról köztudott, hogy TF-es oktatóként annyira precízen és tudományosan megalapozott szakmai mélységekkel oktatta a gerelyhajítást, hogy a rendelkezésre álló hat alkalomból a második óra végén még így köszönt el:

„A következő órán még ezzel foglalkozunk egy kicsit…”. Milyen nagyszerű is volt, ahogy Ő több olimpiai bajnokot és helyezettet nevelt! Tanítványaival sokszor megtárgyalta és részletesen elemezte mozgásukat, vagy az adott felkészülési időszak jellemző fejlesztési irányvonalait.

Az okok miértjére sem sajnálta az időt, ha alkotó megbeszélésekbe keveredett. Napjaink rohanó világában felgyorsult életünkben már csak kevesen merik felvállalni az alapok széles lerakását, a legfontosabb tartalmak elmélyítését az oktatásban.

A korai specializáció ellen Jenő bácsi a következőket mondta: „Még véletlenül sem szabad megszédülni serdülőkorban a hirtelen, látványos fejlődés lehetőségétől, hiszen ez azután automatikusan elvezet az egyoldalú eredményhajszoláshoz ”!

Harmati Sanyi bácsi: „Kiskomám, hajtsd meg lefele azt a szert jó szélesen”. Ezt a mondást aztán egy edzésen sokszor-nagyon sokszor elmondta!

Tanulság számomra, hogy a mozgások tanításánál nem lehet elég sokat foglalkozni az adott versenyszám un. „vezető mozzanatának” tanításával és verbális közlésével.

Végezetül az utóbbi évtizedek legeredményesebb edzőinek most is fejemben csengő mondásait idézem:

Bényi Karcsi bácsi : „a gerelyt mikor eldobod, a csuklód úgy csapódjon a végén, mint a karikás ostor”.  Sajnos manapság a gyerekek már azt sem tudják, hogy az ostor mekkorát szól! Az ősi magyar nép egyik szimbolikus jelképe, mely a tradíciókra a népi kulturális elemekre épít az úgynevezett emlékezeti fogáson / memory-peg / keresztül.

Vajon egy edző manapság mit mondjon, hogy hasonló érzetek kiváltását érje el tanítványában a dinamikai cél elérése érdekében?

Hivatkozhat esetleg egy számítógépes játékra, vagy amit többször tapasztaltam is már a gerely oktatásánál, hogy az ívképzés tanítása során a hallgató felkiáltanak: „ez egy olyan mátrixos figura”!

Karcsi bácsi hozott az edzésre korbácsot, botot, buzogányt, gránátot és nádat és ezekkel dobatta tanítványait. Mi volt ez, ha nem a kinesztetikus érzékelésének legnagyszerűbb edzői stratégiája.

XY : „egy versenyzővel akkor lehet a legjobban kitolni, ha rávesszük arra, hogy tízpróbázó legyen”. Furcsa ezeket a szavakat egy egykori sikeres tízpróbázótól hallani, de a hazai viszonyokat és a MASZ akkori hozzáállását tekintve / ebben XY véleménye is lehet egy kicsit a „ludas”/ teljesen reális megállapításnak mondható.

Sok-sok edzés és kevés elismerés évi 2-3 versenyért, ma már ez senki számára igazán vonzerő nem lehet. Mégis, néhány fanatikus versenyző és edző még életben tartja valahogy e versenyszámot.

XY : „A rúdugrás olyan léc nélkül, mint egy szép nő mellek nélkül”. A kissé pajzán megnyilvánulás mögött mély szakmai értékek fedezhetők fel, hiszen a lécnek óriási szerepe van a légmunka során. Egyfelől az átugrandó magasság szimbóluma, másként orientációs tényező is.

A kezdőknek azért, mert fellendülés közben a lécet szemükkel követik, másrészt a tapasztalt versenyzők szinte a bőrükkel érzékelik. A kezdő rúdugrók gyakori jelensége a lécorientált fellendülés, amely arról szól, hogy felszálló ágban kissé hozzáérve lesodorja a lécet, mert a végrehajtás során ekkor főleg még csak a vizuális ingereire támaszkodik.

Minden más kondíció / rúdtípus, fogásmagasság, lécbeállás stb./ változatlanul tartása mellett 30-40 cm-es emelés esetén is hasonlóan sodorja le a lécet. Remélhetőleg ez a példa kellően szemlélteti az említett mondás szimbolikus tartalmát a minél több érzékszerv bekapcsolásának fontosságát a mozgástanulás során.

Balogh Lali bácsi : „A távolugrás egy nagyon egyszerű szám gyorsan neki kell futni, egy jó elugrás után csak várni kell és szállni a levegőben, kinézni 6, 7, 8 méter, - aztán, még egy kicsi idő, amíg az ember a homokba csapódik”.

Ebben a mondatban is hatalmas igazságok rejlenek, hiszen a távolugrás két kritikus és jelentős szakaszát tekintve a nekifutás és az elugrás közel 90 százalékos a részesedést képvisel a távolugró teljesítményekben.

Ismerve pedig, hogy a súlypont útját az elrugaszkodás után már növelni nem lehet, / csupán forgások hozhatók létre / még inkább igazság alapját láthatjuk az említett leegyszerűsítő mozgásleírásnak. Ezt a fajta leegyszerűsítő filozófiát az aggódó, versenylázas tanítványok esetében kiválóan lehet használni más versenyszámok esetében is.

Hasonló pszichológiai hatást én is kiváltottam az egyik túlságosan aggódó periódusban lévő női rúdugró tanítványomnál a következők mondásával: „Nekifutás elején a copfodat megrázod, belefutsz a végébe, és ha szerencséd van, úgy botlasz meg, hogy a rúd felkap és átesel a lécen, abból akár Európa-csúcs is lehet”/ működött /!

Fejes Zoli bácsi: „Azért állok ide, mert ha látja, hogy itt állok vele szemben, akkor mindig jól vezeti a gáton az áthúzó lábát”. Zseniális példája annak, hogy az edző puszta megjelenése és helyezkedése milyen pozitív hatásokat válthat ki technikai téren a tanítványban.

Ugyancsak Fejes Zoli bácsi: „olyan agresszív ez a gyerek, de nem akarom derékba törni, csak szép lassan nyesegetem vadhajtásait, mert ennek köszönhetően majd szépen lombozódik és pár év múlva busásan terem”.

Azt hiszem, hogy ennél eklatánsabb példája nem is lehetne az edzői stratégia egyéni képességekre és pszicho-motoros kvalitásokra épülő kinyilvánításának.

 Az egy évvel ezelőtt sajnálatos hirtelenséggel elhunyt hazai „Dobópápa ”, Németh Páli bácsi egyik mondásával zárom gondolataim mely nagyszerűen példázza az elvégzett munkába vetett hitet és a verseny előtti utolsó napok pszichés felkészítését és az önreguláció jelentőségét az atlétikában:

„ Ha a kellő munkát elvégeztük és addig a felkészülés rendben ment, mindegy, hogy az utolsó hét formába hozása mi lesz a sok ismert variáció közül. Csak az a fontos, hogy egy versenyzőnél évekig mindig ugyanaz a tematika legyen.” 

ÖsszefoglalásAzt hiszem, a fenti példák és azok kommentált magyarázatai egyfelől megfelelően előkészítették cikkem megírásának célját, miszerint: mi is különbözteti meg a mestereket, más edzőktől?

A példák többsége kiemeli a racionalizálást és a verbális ráhatást az érzelmekre, az értelemre és a tradicionális magyar kulturális értékekre. A szisztematikusság és tervszerűség fontossága mellett döntő tényező az elemi ösztönökre való hatás annak érdekében, hogy mindezek egyvelege tanítványukból a lehető legjobb eredményt hozza ki.

Az edzők intellektusának, emberi nagyságának és az atlétika iránti elkötelezett szeretetének egyik legjobban példázható kijelentésével fejezem be írásomat / ”. Dr.Vágó Béla

XY : ”Mérhetetlen szakmai tudásvágy, az atlétika kimondhatatlan szeretete és alázata, - sokszor botrányosnak tűnő magánélettel ötvözve - adja sportágunk szakmai utánpótlását…”.

Első rész                 Másodk rész                  Harmadik rész

Felhasznált anyagok és irodalmakA magyar sport hallhatatlan mesterei edzőóriások szerk. Dobor, D. Budapest, 2004.Gladwel: ösztönösenDr. Sterbenz Tamás 2009. márc. 4-én TF MSc levelező edzőinek tartott előadása.Dr. Kovács Etele: Emlékeim Jenő bácsiról, TF Atlétika Tanszék kéziratKen Doherty: Omnibook, 1971-es kiadás

foto: archív, Igaz B, ML