Gondolatok az I.Ifjúsági Olimpia versenyeiről és a feladatokról

Érdekes verseny volt Szingapúrban. Voltak sportágak – talán lehetőségeikből, útkeresésükből adódóan – melyek új típusú versenyekkel jelentkeztek/pl. kosárlabda, kajak. Voltak, amelyek „kicsiben” lebonyolították saját versenyrendszerüket/a döntő többség; és voltak nehezen elhelyezhető kezdeményezések is /pl. vegyes csapatok versenye.

Az atlétika a hagyományos megoldást választotta, talán a kontinenseket reprezentáló váltó csapatok tértek el a megszokottól – de erre is volt/van példa az IAAF versenyrendszerében (Világkupa). Ami a napi félórás TV összeállításokból „lejött”, jól rendezett – időnként a magszokottól eltérő versenyeket preferáló – esemény volt a szingapúri Ifjúsági Olimpia, atlétikában „hagyományos” lebonyolítással.

Sportágunkban (is) földrészenként meghatározott versenyszám-kvóták alapján jutottak ki a legjobbak a versenyre. Az a „sportágfejlesztési” elv, hogy minden kontinens képviselve legyen, ilyen limitált létszámú versenyen hozott aránytalanságokat. A jegyzőkönyvben felkészültségbeli különbségek fedezhetők fel, ill. láthatóak voltak a TV felvételeken is .

Az indulók szigorú – de meglepő módon nem egységes – szabályok alapján állhattak rajthoz. Míg atlétikában egy számban nemzetenként csak egy fő indulhatott  – duplázni nem lehetett  - , addig pl. úszásban ez a korlátozás nem volt felfedezhető. Alapelvként gondolhattuk - látva az atlétikai kiírást, a  korlátozásokat -, a cél nem az – helyesen -, hogy egy fiatal gyűjtsön be sok helyezést – hanem, hogy minél többen megismerjék a siker ízét, örömét. (Természetesen, ha már így volt, - örülni kell, hogy az adott a lehetőségeken belül a mi sportolóink jól szerepeltek.)

A most véget ért első Ifjúsági Olimpia - a magyar fiatalok elért eredményei okozta öröm mellett – az eddigi fiatalkorú világversenyekhez hasonlóan ismét terhet tett a sportági szakemberek vállára.

Hogyan tudjuk elérni, hogy a Szingapúrban szerepeltek a négy, nyolc év múlva rendezendő „nagy” Olimpián is ott legyenek, jó eredményeket érjenek el.

A fiatalok bevezetése a minőségi versenysportba fontos. Mind fizikálisan, mind mentálisan. De tapasztalatok alapján fontos a lépcsők betartása is, a felépített „beerősödés” a felnőtt élvonalba. Fokozatosan kell megtapasztalni a járulékos pszichés terheket, ezekhez   „hozzászokni” – legyen az elismerésözön, vagy negatív kritika. Most egy újabb kérdéssel kell szembenézni az utánpótlás nevelésben. Hogyan tudjuk, tudják kezelni sokan (és önmaguk) a 16-17 éves „olimpiai bajnokokat, helyezetteket”?

Atlétikában már több, mint egy évtizedes múltja van az ifjúsági Világbajnokságnak, amely ugyanezt a korcsoportot versenyezteti. Az ezzel kapcsolatos hazai tapasztalat és példa elgondolkodtató. Az eddig lebonyolított hat ifi VB-n négy atlétánk nyert világbajnoki címet (négy kalapácsvető). Jelenleg egy van közülük a versenypályán – az 1999-es versenyen győztes Pars Krisztián. A másik három a pálya közelében sincs. Pedig aki az elsőn indult, az is még messze van a 30 éves kortól.

A 2001-ben Debrecenben rendezett hasonló VB-n hatvan fő körüli magyar csapat vett részt. 2010-ben – erős jó indulattal – alig több, mint tíz található atlétikai versenyek résztvevőjeként a jegyzőkönyveken – közülük egy fő/Orbán Éva  jutott ki az idei barcelonai EB-re. Az akkori helyezettek közül kettő található jelenleg is a hazai élvonalban.

Természetesen más nemzetek is küzdenek hasonló problémával – sőt elnézve a debreceni döntősöket – igen kevesen váltak a sportág későbbi éllovasaivá. A mezőnyökben, még „helyezetlenül” voltak későbbi nagymenők, pl. Usain Bolt és még néhányan,- de segíthette későbbi pályafutásukat,hogy nem kerültek be a korai fényszóróba, ill./vagy elkerülték a mindenáron való győzni akarás miatti idő előtti edzéseszközöket, és nem utolsó sorban fizikálisan és mentálisan tehetségek voltak.

A fenti példát természetesen nem szabad általánosítani, adódott nem egy atléta, aki junior VB siker után felnőttként is eljutott a csúcsra – de a fiatalok nagyszámú „eltűnése” (külföldön és itthon) nem biztos, hogy a korai csúcseredmények/helyezések szükségességét húzza alá.

A jelek szerint inkább azoknak motiváló hosszútávra a fiatalkori világverseny, akik természetes, szakszerűen irányított fejlődésük alapján már ott vannak - esetleg még nem a legjobb nyolcban - az ilyen eseményeken. Dobogósok, helyezettek közül pedig azok tudnak továbblépni, akik – jó szakmai háttérrel és sporttevékenységet, magánéletet segítő feltételekkel - kellően elhivatottak a későbbi felnőtt sikerek irányába.

Bizonyára a fentiekkel lehet vitatkozni, e sorok írója is találkozott más megközelítésekkel – de látva a jelenlegi hazai tendenciákat – vélt és valós problémák miatt atlétikánk nagyobb lendülete szinte csak húsz éves korig tart (lásd pl.a hazai felnőtt OB átlag színvonala). A mi sportágunk nemzetközi eredményességét pedig még mindig a huszonévesek és idősebbek határozzák meg. (Azok az országok, akik többől tudnak válogatni, kevésbé érzik meg a korai  eltűnéseket.) 

A Szingapúrban versenyzett hét fiatal atléta tehetséges, edzőik szintén. Az esély ismét megvan, hogy évek múlva is örömet okozzanak a sportág hazai barátainak.

Ezért (is) szükséges a mostani jóleső és megérdemelt sportági, edzői, versenyzői, szülői öröm mellett kellő alázattal, elemzéssel és további – szélsőségektől mentes – célirányos munkával építkezni a felnőtt kor felé, annak megalapozott és motivált eléréséért.

Mert az egyértelmű, hogy a Szingapúrba kijutott magyar atléták – és a versenyről éppen lemaradt kortársaik, de a monctoni junior VB-n elindultak és más ügyes fiatalok is – jelenthetik a következő 10 év hazai élvonalának egy jelentős részét.     (Mérei László) 

Éremtáblázat/ Szingapur       Helyezetteink/I.Ifjúsági Olimpia       Záróünnepség        Hazaérkezés      mob.hu

fotó: IAAF, Igaz B, mob.hu