Baji Balázs ostravai sikere után / Medovarszki János írása   

A befutás után hosszú másodpercekig senki sem tudta, hogy ki az Európa-bajnok. Előbb a reakcióidők, majd a győztes neve jelent meg a kivetítőn.

Aztán Balázs lendítette magasba a karjait, hogy a következő mozdulattal a tenyerébe temesse az arcát. Ezüstérem, olimpiai és világbajnoki szint, utánpótlás csúcs/13,58 mp (éppen az edzőtárs Kiss Dani rekordja) - kétszer egymás után. Ez volt a rendkívüli öröm oka. Itthon is!

Nem bántam, hogy az interneten és a televízióban itthonról figyeltem az eseményeket. Több mint ötven éve jártam egyszer Ostravában, amikor egy Csehszlovákia – Magyarország válogatott versenyen magasat ugrottam. Szürke, poros, füstös iparvárosra emlékszem, ahonnan a rendezők 30 km-re vitték el a csapatot, hogy zöld növényeket lássunk.

Ott történt meg, hogy Bodó Árpád barátom a verseny alatt bicskával faragta 13 milliméteresre az ugrócipője talpát, csak azután engedték ugrani. Mostanra minden csodálatosan megszépült, Ostrava nagyon jó lett nálam.

A 110 m gát befutója után azonnal beszéltem Pistivel (ifj. Tomhauser István), majd Baji Balázzsal is. Már akkor elhatároztam, hogy az ezüstérem kapcsán írni fogok valami fontosat a MASZ számára, méghozzá e két nevezetes személyiséghez kapcsolódóan. Úgy gondolom, elsősorban nekik szól az írás, ugyanakkor úgy hiszem, mások számára is érdekes, tanulságos lehet.

Nézzük először Balázst! A szóbeli érettségije másnapján Tatára mentünk, kihagyva a bankettjét. Áldozni tudni kell, de megérte, mert a junior VB-n döntőbe került, 7. lett, kétszer is megjavítva a magyar junior csúcsot. Később egy év egyetemi ösztöndíj és építkezés következett az Egyesült Államokban, ahonnan kiválóan fejlesztett fizikai képességekkel, nem egészen kiváló technikai tudással és kissé elhanyagolt lelkiekkel tért haza.

További fejlődése töretlen volt, az új versenyszámban: a 106 cm magas gátakon való futásban is kiválóan teljesített.

Eljött a vizsgaidőszak vége, készülni és pihenni tudott, és csupán két század hiányzott a magyar Himnuszhoz, a győzelemhez. Talán jobb is így! Maradjon lelkesedés, szilárduljon a becsvágy, hiszen Ostrava csak egy állomása a minden bizonnyal hosszú pályafutásnak.

A versenyt követően az öröm és a gratuláció szavai után az „útravaló” következett Balázs számára:

- Csodálatos, amit bemutattál, de tudnod kell, hogy újabb, nagyon komoly feladataid vannak. Még nincs itt az ünneplés ideje.

A megszerzett értékeidre (fizikai képességek, versenyforma, pszichés állapot, kiegyensúlyozottság) nagyon vigyázz, mert kemény munkával fejlesztetted ezeket magas szintre. Csak profi szemlélettel, fegyelmezetten és töretlen akarattal leszel képes tovább fejlődni. 

Figyeld azokat, akikben pozitív példát látsz - vannak ilyenek a csapatban - akik profi módon rendelnek alá mindent a sikernek. Sajnos a sportágunkban (és másutt is) szomorú hagyományok vannak, ezért pontosan a döntő pillanatban hiányzik náluk az a kevés, ami a sikerhez kellene. Biztos vagyok benne, hogy megértettél!-

És most Pistiről, az edzőtársról néhány szót! Óriási gondunk volt, hogy az állatorvosi tanulmányok ideje alatt Balázs kivel készüljön. El kellett engedni, de nagyon szerettük volna megtartani Békéscsabán. Sokat gondolkodtunk Ildikóval (Dornbach Ildikó szakmai igazgató, szövetségi kapitány) a jó megoldásról, a budapesti edző személyéről.

Azt a pozitív személyiséget akartuk megtalálni, aki képzett és eredményes, akitől a legtöbbet kaphatja Balázs, akivel együtt tudok én is dolgozni, aki elfogadja a kollégája véleményét is, aki egyszerűen kifejezve: jó ember.

Így lett a választottunk ifj. Tomhauser István. Teljes egyetértésben készítjük fel Balázst, hiszen a békéscsabai tartózkodása napjaiban sem árt, ha segítséget kap. Az edzők pedig nem akarják eldönteni, hogy melyikük a szebb és okosabb… Ezt a magatartást egyébként jó szívvel ajánlom minden atlétikai pályára, meglátják, jobban járnak. Szoktam mondani időnként, (Tóth Sándor barátom, egyesületünk vezető edzője is igazolhatja):

- Ha az életünk nagy részét a pályán töltjük, akkor legalább érezzük jól magunkat, becsüljük meg egymást, örüljünk mások eredményeinek is! Dobhat akár világcsúcsot valaki, ha nem látja senki. Az atlétika közösségi tevékenység, akkor van értelme, ha nagyon sokan részesei a sikereknek.

Hát, ezek voltak az ezüstös gondolataim, talán jól tettem, hogy leírtam.  Medovarszki János

foto: ML