Az iskolák és a szakosztályok kapcsolatáról 

Várhatóan sikeres és előremutató összejövetel lesz november 12.-13.-án Dunaújvárosban. A résztvevők száma erre enged következtetni. Ugyancsak előrevivő sikert hozhatnak a meghirdetettelőadások témái.

Dornbach Ildikó szakmai igazgató egy beharangozó cikkében azt írta, hogy a megbeszélés egyik kiemelkedő fontosságú témája a szakosztályokba kerülő 11-14 éves gyerekek felkészítése. Hivatkozott, mint elsőrendű tényezőre, az iskolai testnevelés egyre gyengülő színvonalára. Tulajdonképpen ezzel kapcsolatban lenne néhány megjegyzésem.

A fent említett korosztályban az iskolai versenyeken sok ezer gyerek vesz részt. Kialakult az ország szinte minden megyéjében azoknak az iskoláknak köre, ahol foglalkoznak az atlétika oktatásával és a versenyeztetéssel. Ezekben az iskolákban az atlétikát szerető testnevelők oktatják a sportágat.

Nagyon sok esetben minden nehézséget legyőzve, mostoha körülmények között, kezdetleges technikai eszközök felhasználásával készítenek fel gyerekeket versenyekre.

És itt lenne a kérdőjelem. Nem tudom, történt-e szövetség részéről kísérlet számba venni azokat az iskolákat és testnevelőket, akik tevékenykednek a sportág érdekében és elterjesztésében. Naponta hallom az edző kollégáktól, hogy nem megfelelő előképzettségű gyerekek kerülnek a szakosztályokba, és a szakmai munkát hátráltatja az, hogy alapvető dolgokra kell időt szakítaniuk, és nem szakmai képzéssel foglalkozhatnak. Ez általánosságban igaz.

Van-e megfelelő kapcsolat szakosztály és iskola között? Úgy érzem itt van az első probléma. Több évtizeddel ezelőtt is a szakembereknek kellett az iskola felé „nyissanak”, nem várva a gyerekekre. Itt találkozhatunk a testnevelő-edző egymásra mutogatására és a jelenlegi helyzet okozatkénti emlegetésére szolgáló véleményekkel. Ma is sok ezer gyermek indul atlétikai versenyeken országszerte. Ők nem atléták, hanem iskolai tanulók/11-14 évesekről van szó!/

Mi a megoldás?

Túllépni az anyagi hiány emlegetésén, és megkeresni a meglévő lehetőségeket. Vajon a Szövetség felmérte-e azoknak az iskoláknak a sorát, ahol atlétikai élet van valamilyen formában. Készül-evalamilyen terv arról, hogy ezekkel az iskolákkal és tanárokkal kapcsolatot hozzanak létre.

Évek óta javasoltam, hogy azokkal a testnevelőkkel, akik a MASZ és Diákolimpiai versenyeken gyerekversenyzőkkel eredményesen foglalkoznak, szervezzenek egy értekezletet. Óriási dolog lenne, ha éreznék,hogy munkájukra felfigyelnek. Tisztába vagyok azzal, hogy ennek anyagi vonzata van, de ha csak beszélünk egy témáról, az még nem vezet sikerre.

Minden érdekeltnek rendelkezésére állnak azok a jegyzőkönyvek, amelyekből ki lehet olvasni, hogy hol van atlétikai élet. Ezeket az információkat fel kellene használni. Várhatóan sikeresek lesznek azok a tervezett előadások és megbeszélések, melyek Dunaújvárosban megrendezésre kerülnek. De hiányzik a gyerekek motiválása. Jó néhány olyan motivációs tényező van, amelyekről az elmúlt időben sok szó esett, és amelyek nem igényelnek különös anyagi áldozatokat.

Hadd említsem meg azt a nem régiben megjelent értékelést, amely az up szövetségi kapitány és egy bonyhádi testnevelő tollából jelent meg. Ennek az írásnak a legfontosabb kicsengése: ne várjunk a téma megoldásával, hanem menjünk a dolgok elébe.

Várnék egy olyan közeledést a MASZ és MDSZ magas vezetői részéről, ahol ezek a kérdések az egymásra váráson túlmenően terítékre kerülnek.  Kovács Sándor testnevelő tanár, atlétikai edző/ Budapest, 2011. november 8.