Utánpótlással foglalkozó edzők figyelmébe!

Teljesítmény fokozás preventív szemlélettel

Néhány hónappal ezelőtt együttműködést kezdtünk az R-med Akadémiával, aminek az elsődleges célja, hogy segítséget nyújtsunk az utánpótlással foglalkozó edzők számára a preventív szemléletű teljesítményfokozáshoz. A Sporttudomány öles léptekkel halad és egyre több olyan ismeretet biztosít a szakemberek számára, amivel a napi munka hatékonyabbá válhat.

A hatékonyság egyik fokmérője a sérülések megelőzésének lehetősége, elkerülésének sikeressége. Ma már tudjuk, hogy a sportsérülések 75-80%-a megelőzhető. Ehhez nem kell mást tenni, mint lépést tartani a tudomány fejlődésével és követni az ajánlásokat. Ehhez a munkához szeretnénk hozzájárulni az R-med Akadémia segítségével.

A „Teljesítményfokozás preventív szemlélettel” oktatási rendszer első lépéseként egy interneten nézhető, ingyenes bemutató előadást kínálunk, amit 2013-ban 2 egymásra épülő 2-3 napos tanfolyam fog követni.

A bemutató előadást az R-Med kft. Webinar technológiával fogja közvetíteni 2012. december 17-én, 19:00-20:00 óra között.  Előadók: Benkovics Edit  gyógytornász, R-med vezető instruktor és Pozsonyi Zsolt  erőnléti edző, TRX master instruktor.

Ajánljuk minden érdeklődőnek, hogy időben regisztráljon az alábbi linken, továbbá várjuk azok visszajelzéseit, akik érdeklődést mutatnak a tanfolyamok iránt.  Fogadják szeretettel és ajánlják más sportágbeli kollégáknak, testnevelőknek, személyi trénereknek és mindenkinek, aki a fiatalokkal foglalkozik.  Dornbach Ildikó

Regisztrálni  ITT  lehetséges !

Preventiv eszközök

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.