Alakul az Ifjúsági VB csapat

Spiriev Attila sportigazgató  írása  /  A verseny honlapja  -  Időrend

ifi_vb_2013Donyeckben, Ukrajnában július 10-től 14-ig lesz az Ifjúsági Világbajnokság, amelyen az 1996-ban vagy 1997-ben születettek szerepelhetnek. Versenyszámonként egy országból két atléta indítható.

A látszólagos közelség ellenére (elvégre Ukrajna szomszédos ország) egyrészt valójában több mint 1700 km van Budapest és Donyeck között, másrészt nagy nehézséget jelent és igen drága az odajutás. Ahhoz túl messze van, hogy közúti közlekedésben lehessen gondolkozni, a Donyeckbe irányuló repülőjáratok száma viszont igencsak limitált. Ráadásul minden megoldás nagyon drága.

A nevezési szintek ismertek. A szakmai programban leírtaknak megfelelően az IAAF nevezési szintek teljesítése „csak” annyit jelent, hogy a versenyzők nevezése technikailag lehetséges. A gyakorlatban olyan atlétákat szándékozunk indítani, akiknek reális esélyük van legalább a legjobb 16 közé kerülni.Ennek megítélésében segít, hogy milyen eredmények kellettek e cél eléréséhez az elmúlt három ifjúsági VB-n, illetve, hogy hol áll az adott versenyző (országonként két fővel számolva) a korosztályos világ top listán.

Természetesen nem egyszerű statisztikai műveletről van szó. Kollégáimmal (utánpótlás szakreferens, szakági referensek) folyamatosan figyeljük a számításba jövő atléták teljesítményét, eredményeik kiegyensúlyozottságát, de a technikai megalapozottság és a potenciális nemzetközi szintű felnőtt atlétává válás vélt lehetősége segítheti egy-egy atléta csapatba kerülését.Azt tudni, kell, hogy az alapelvből csak nagyon indokolt esetben térünk el.

Egyfelől azért, mert tényleg igen drága a részvétel. A borsos repülőjegyek mellett sajnos gyakorlatilag a teljes szállás-étkezési költség is a MASZ-ra hárul. Ugyanis az IAAF az igencsak drágán megszámított szállást-étkezést az előző ifjúsági VB-n elért 1-8. helyezések alapján meghatározott kvóta alapján fizeti. Mivel mi összesen két ilyet tudtunk felmutatni 2011-ben, így két fő kivételével most mindent a magyar szövetségnek kell fizetnie.Másfelől viszont azért is tartjuk magunkat az alapelvhez, mert egy világbajnokságot (még ha az ifjúsági is) az esemény rangjának megfelelően kell kezelni.

De nézzük a lényeget: hogyan is állunk a csapat összeállításával?

1/ A következő versenyzők – természetesen amennyiben egészségesek lesznek – már csapattagnak tekinthetők.

Halász Bence - Kalapács, Diszkosz    Dobó SE / Németh Zsolt, Németh LászlóRivasz-Tóth Norbert - Gerely   TDAK / Varga LőrincVenyercsán Bence - 10000m gyaloglás    Bp. Honvéd/ dr. Urbán ÁkosFerenczi Melinda - 100m, Svédváltó   Zalaszám-ZAC / Kámán FerencPalásti Luca - 400m, Svédváltó   Nyírsuli / Széles ImreRépási Petra - 100m gát, Svédváltó   Gödöllői EAC / Karlik PálKozák Luca - 100m gát, Svédváltó    Debreceni SC / Suba LászlóGyurátz Réka - Kalapács   Dobó SE / Németh Zsolt, Németh LászlóVölgyi Helga - Kalapács   Dobó SE / Németh Zsolt, Németh LászlóSzilágyi Réka - Gerely   Szolnoki VSI / Bagyinszki GézaRécsei Rita - 5000m gyaloglás   Bp. Honvéd / Srp Gyula

2/ Igen jó esélyük van az utazó csapatba kerülni:

Boda Ákos - 110m gát   Debreceni SC / Donka LászlóSzeitz László -  400m gát   KARC / Dömötör BalázsMajor Dávid - 2000m akadály   Tatabánya SC-Geotech / Reichnach FerencSzűcs Noémi -  Hétpróba   HÓDIÁK SE / Héjja Antal

3/ Az eddig mutatottak alapján reális esélyük lehet kijutni az ifjúsági VB-re, de további javulást kell mutatniuk:

Kiss Csaba - 100/200m   Tiszaújvárosi SC / Jakab IstvánVígvári Szabolcs -  400m   Nyírsuli / Szalka GézaJuhász Balázs - 1500m    Debreceni SC / Suba LászlóZsiga Mónika - 400m gát   ARAK / Varga Tamás

4/ Természetesen a többiek előtt is nyitva áll az ajtó, semmi nincs lezárva, de nekik még nagyobb formajavulásra van szükségük ahhoz, hogy Donyeckbe utazhassanak.

5/ Meglehetősen speciális Kemenes Ákos (AC Bonyhád, Ferenczi Imre) helyzete, aki az idén még nem indult Nyolcpróbában, most viszont egy sérüléssel bajlódik, így jelenleg az idővel fut versenyt. Nagy kár lenne, ha nem indulhatna, mert a VB-n akár az élmezőnyben is végezhetne. Ugyanakkor kockáztatni sem szabad, mert a lényeg, hogy egyszer majd kiváló felnőtt versenyzővé váljon (ő is).

6/ Nincs a fenti listán Bácskay Zsófia (Continent Company SE, Bácskay Béla). Az ifjú (97-es születésű) igen tehetséges atlétanő fő számában, a kalapácsvetésben, az idén a világon a harmadik legjobb ifjúsági eredményt dobta a 3kg-os szerrel, viszont az első két helyen is magyar lányok állnak. Bácskay Zsófiának a súlylökésben és a diszkoszvetésben is teljesen reális esélye lehetne a döntőbe jutásra. Mégis – edzőjével közösen – azt a döntést hoztuk, hogy az EYOF időbeni közelsége miatt inkább a MOB által kiemelt eseményként kezelt EYOF-ra koncentrál, ott próbál két számban kiválóan teljesíteni, és nem indul Donyeckben.

Az IAAF az ősszel kiadotthoz képest egy héttel korábbra, június 24-re tette a nevezési határidőt (bár szintteljesítésre július 1-ig adnak lehetőséget). Tehát fiataljaink számára az utolsó bizonyítási lehetőség az Ifjúsági Országos Bajnokság lesz, ami 22-23-án lesz Zalaegerszegen (kivéve a rúdugrás, ami 21-én lesz Budapesten).

A további felkészüléshez és versenyekhez sok sikert kívánok az ifjú atlétáknak és edzőiknek! Spiriev Attila sportigazgató  

Az írás pdf-ben     .     A verseny honlapja     .    Időrend

masz

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.