Szakmai Fórumot rendez a szövetség - Meghívó

Tmaszéma:  2014.évi versenyrendszer, kiemelt projektek, pályázatok; utánpótlás nevelés

A Magyar Atlétikai Szövetség szakmai fórumot rendez október 11-én, pénteken 16,30 órai kezdettel,

amelynek helyszíne a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának  Főépülete/ II. emelet, 67-es tanterem ( TF/ 1123 Budapest, Alkotás út 44.)

A szövetség vezetése az eseményre tisztelettel meghívja

a sportágban dolgozó edzőket, a szakosztályok és a megyei szövetségek vezetőit, munkatársaikat és a témák iránt érdeklődőket.

A Szakmai Fórum programja

16.30 h-tól:Sport XXI. Program szakmai továbbképzésének keretein belül Németh Zsolt, MOB kiemelt edző, „Utánpótlás nevelés a Dobó SE-ben” címmel tart előadást.

18.00 h-tól:A Magyar Atlétikai Szövetség vezetői Gyulai Miklós MASZ elnök, Spiriev Attila MASZ sportigazgató, Deutsch Péter MASZ stratégiai és fejlesztési tanácsadó testület, elnök- információt nyújtanak a 2014. évi versenyrendszerről, illetve ismertetik a kiemelt projektekkel és az ezek keretében megvalósuló pályázati rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat.

A programon való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztrációkat 2013. október 10-ig az alábbi e-mail címre várja a MASZ:

titkarsag-masz@masz.hu

Meghívó

masz

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.