Beszélgetés Gál Lászlóval

masz.hu: - Több évtizedes eredményes tevékenység után a MASZ Versenybíró Bizottság vezető-helyettese, a Technikai Bizottság vezetője ma már nem Gál László. A visszavonulás nem jelent búcsút, de egy szakasz mégis lezárult. Ha csak egy eseményt lehetne kiemelni, melyik lenne az ?

Gál László. - Életem családi eseményeken túli a legcsodálatosabb élménye az 1998-as budapesti Atlétikai Európa bajnokság volt. Már a felkészülést is nagyon élveztem, de az a hat nap, a verseny maga feledhetetlen.

Nem tudta, tudja semmi elhalványítani annak a versenynek az emlékét. Az elmúlt tíz évben minden hazai rendezésű világverseny lebonyolításában kisebb, nagyobb vezetői szerepem volt és remélem lesz is még, de 1998 - mind a mai napig a legemlékezetesebb.

-  Milyen volt az út a nagy versenyig és napjainkig ?

-  Az én esetemben is igaz az az ismert tény: a sport területén meghatározó szerepe van a testnevelőnek. Számomra ez a személy az általános iskolában a labdarúgó olimpiai bajnok Lakat Károly; a Bolyai János Gimnáziumban Szijj Ferenc volt. Gimnáziumi tanárom egyúttal a Budapesti Honvéd Sportegyesület Atlétikai Szakosztályának utánpótlás edzője és emellett az akkori atlétikai versenybíróság meghatározó személyisége: vezető indítóbíró is volt.

Így kerültem 1957 - ben a Honvéd atlétikai szakosztályába. Ettől kezdve az atlétika életem nagy részét meghatározta, szabadidőmet teljesen kitöltötte.

-  A salakpálya emlékei ?- Nem lettem "világbajnok", sőt még magyar bajnok sem, nem voltam kiemelkedően tehetséges, de nagyon szerettem versenyezni. A rövidtávfutástól, a gátfutáson keresztül a mezeizésig a futás szinte minden ágát kipróbáltam. A magánéletem, az iskoláim alakulása miatt sok edző keze között megfordultam. Mesterem volt a már említett Szijj Ferencen túl a Honvédban Légrádi László, Pátkai László, a MAFC-ban Simek Franci bácsi, Agócs Jenő, a Csepelben Zsigmond Mátyás. Mindezek mellett igen sokat edzettem „saját fejem” után is.

 Pályafutásom második felére kialakult, hogy a fő számom a 400 m. Itt értem el a legjobb eredményemet, az akkori I. osztályú szintet. Sokszor futottam 50 mp-en belül, legjobb eredményem 49,0 mp.1973-ig atletizáltam.

-  Innen egyenes volt az út a versenybíráskodás felé ?- Igen, szerettem versenyezni, de érdekelt a versenyek rendezése. Amint lehetett, jelentkeztem versenybírói tanfolyamra. Ezt 1962-ben elvégeztem és III. osztályú minősítésű versenybíró lettem.

- Sima volt felérni a versenybíráskodás csúcsára ?- Á, dehogy. 1966-ig, a felejthetetlen budapesti Európa Bajnokságig alig-alig bíráskodtam, hiszen versenyeztem, iskolába jártam. Természetesen jelentkeztem az EB bírói közé. Mikor a feladat kijelölésére került sor, a Versenybíró bizottság akkori vezetője, az EB versenyigazgatója, Mindszenty János alapfeltételként határozta meg, hogy a beosztásokon csak igen alapos okkal lehet változtatni.

Én szerettem volna a versenyt is, azon belül a női 80 méteres gátfutást látni. Hiszen ott indult akkori mennyasszonyom - aki ma is a feleségem -, a Honvéd válogatott atlétája Pető Mária. János Bácsi nem tett kivételt. Így sajnos nem bíráskodtam az EB.-n.

-  Mindszenty János kiemelkedő személyisége volt a magyar atlétikának. - Igen, versenybíró pályafutásom meghatározó személye volt Mindszenty János. Az 1966-os EB után egyre többet bíráskodtam, egyre komolyabb feladatokat kaptam. Olyannyira, hogy 1973-ban, a fedett EB-n már „János bácsi” közvetlen csapatában dolgoztam. Hasonló volt a helyzet a következő világversenyeken is. 

Ha harminc évvel ez előtt ismertem volna azt a kifejezést, hogy valakit menedzselnek, akkor a mi kettőnk kapcsolatára ez 100%-ig igaz. János bácsi annyira a „szárnya alá vett”, hogy 1994-ben már egyik önálló vezetője voltam a mezei Világbajnokságnak.

- A feladatok jöttek sorban.- Szinte nem volt megállás. Elkezdődött a felkészülés az 1998-as Európa Bajnokságra.A Szervező Bizottság tagjaként versenyigazgatói beosztásban olyan kollégák társaságában dolgoztam - hogy csak a legismertebbeket említsem -, mint Mátraházi Imre, dr. Schulek Ágoston, dr. Nyerges Mihály, Orendi Mihály, Mérei László, dr. Pikó Károly és Angyal János. És nem szabad elfelejteni a két közvetlen segítőmet: Mindszenty Jánost és Jeszenszky Lászlót sem.

Ide kívánkoznak azon a versenybíró társak nevei  - a teljesség igénye nélkül -, akik nélkül szintén lehetetlen lett volna megrendezni a versenyt: dr. Tölg Molnár László, Rózsa István, Nagy Tibor, Kollár István, dr. Madarász János, Smoczer György, Herceg Ferenc, Vas László és még sokan mások.

- A jól végzett munka öröme mellett elismert tevékenység volt a versenyek irányítása ?- Büszkén mondhatom, hogy igen.  A sport területén sok elismerést kaptam.Amellett, hogy mindegyikre büszke vagyok, ki kell emelni az Európai Atlétikai Szövetség arany jelvényét, mely igen magas kitüntetése a kontinens szövetségének és az EAA ünnepi közgyűlésén Nizzában adták át.

- A világversenyek rendezése mellett sok rangos esemény is volt az eltelt időszakban.- Nagyon sokat tudnék említeni. Néhány a számomra a legfontosabbak közül: 25  Honvéd Kupa, mely mindegyikének rendezésében részt vettem. Hosszú évekig voltam versenyigazgatója a Bécs- /Pozsony/- Budapest szupermaratoninak. A Budapesten rendezett utcai futóversenyek közül jó néhány rendezését is segítettem.

- A verseny az atlétika élet egyik jellemzője, de maga az atlétika több mindenből áll.- Igen, eddigi „atlétika életem” egy hosszú, fél évszázados folyamat és remélem nincs még vége. Kezdődött 1957-ben a versenyzői pályafutással, majd a középszerű versenyzőből sportvezető, versenybíró lettem , sőt pár évig edző is voltam. A pályán kívül is kivettem a részem az atlétikából. Voltam a BHSE atlétikai szakosztályában és az egyesületben elnökségi tag, a Csepel SC-ben az egyesület elnökségi tagja, a Magyar- és a Budapesti Atlétikai Szövetség elnökségébe is beválasztottak.

- A magánélet is kapcsolódott a sportággal ?- A sport szempontjából ebben gyökeres változás akkor ált be, amikor 1985-ben feladva mérnöki, gazdaságmérnöki pályámat a BHSE gazdasági elnökhelyettese, majd átszervezések után  a Honvéd létesítményeit üzemeltető szervezet igazgatója lettem.

A sporttal összefüggő hivatali munka mellett folyamatosan rajta tartottam a szemem a Honvéd atlétikai szakosztályban történteken, esetenként bele-bele is avatkoztam. Ez olyan jól sikerült, hogy 1995-ben ideiglenesen elvállaltam a szakosztály vezetését. Ebből az „alkalmi” szerepvállalásból tíz év lett.

2005-ben mondtam le a szakosztály igazgatói posztról. Ami ötven év alatt a Honvéd szakosztályhoz kötött, az büszkeséggel tölt el. Az ország egyik legeredményesebb szakosztályának voltam különböző szintű segítője.

- Lezárult egy időszak a Honvédnál; majd dr. Tölg Molnár Lászlóval és Kovács Sándorral együtt a MASZ versenybíró bizottságában is. Nem szokásos manapság ilyen sikeres pozíciókról önként lemondani.- A Honvéd esetében egyértelműen a gazdasági helyzet kedvezőtlen változása volt a kiváltó ok. Egyre nehezebben sikerült előteremteni a feltételeket a munkához. Belefáradtam a pénzszerzésbe. Nem tudtam új és új lehetőségeket felkutatni, gondoltam próbálja meg más, hátha neki sikerül.

A MASZ-ban vállalt feladat átadásának egészen más okai voltak. Évekkel ezelőtt hasonlóan tettek elődeink is. Mindszenty János és Mátraházi Imre amikor látták, hogy van megfelelően felkészült fiatalabb ember, akire rábízhatták a feladat törés nélküli tovább vitelét, megtették azt. Most mi is elérkezetnek láttuk az időt erre, mert szerencsére nekünk is sikerült úgy befejezni a versenybíró bizottság vezetését, hogy megfelelően képzett, áldozatot is hozni tudó fiatal versenybírónak sikerült átadni a staféta botot.

Ez nem jelenti azt, hogy visszavonultunk, csak azt, hogy a döntést hozó testületekből kivonultunk, de a döntések előkészítésében és végrehajtásában ugyanúgy ki szeretnénk venni a részünket. Amilyen feladatot ránk bíznak, azt elvégezzük, ill. tapasztalatunkkal - ha igénylik -, segítjük a munkájukat. Az eltelt pár hónap azt látszik igazolni, hogy számítanak ránk.

- Fiatalok szerepvállalása mellett beszélni kell arról, hogy egyre korosodik a versenybíró gárda. Látni-e különbséget a mai és az atlétikai életünk egyik hőskorának nevezett hatvanas évek versenybíráskodása között ?- A versenybíráskodás nem korfüggő, a dolog sokkal összetettebb. Az igaz, hogy egyre magasabb a működő versenybírók életkorának átlaga. Ennek legfőbb oka az életkörülményekben beállt változás.

Ma is van igen sok elhívatott, lelkes, hozzáértő, bírói vizsgával rendelkező fiatal, de a felgyorsult világunkban, ahogy az atléták száma is fokozatosan csökken, úgy a fiatal versenybírók is egyre kevesebben vannak.

A nagy versenyek rendezésével most sincs baj, legyen az Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, vagy bárhol az ország területén, mindig elég számú és jól képzett bírókkal, önkéntesekkel tudunk dolgozni. A versenyrendezés mindennapjaiban, szó szerint a hétköznapokban van gondunk.

A fiatal emberek egyre ritkábban érnek rá. Ma már nincs, vagy nagyon ritka az iskolai kikérő, a munkahelyi meg teljesen megszűnt. Továbbá hiányzik egyrészt az anyagi motiváció, másrészt jelentkeznek  társadalmunk gondjai, amikor a bíró esetleg előre kéri az aznapi „bérét”, mert szüksége van a pár forintra is.

- Mivel találkozhatunk ma a pályákon ?- Van egy, a másik oldalról felmerülő gond is: anyagi okokra hivatkozva, a versenyt rendezők meghatározzák, hogy hány „profi” bírót kérnek, a szükséges létszámot pedig kiegészítik „amatőrökkel”, tanárokkal, szülőkkel, gyerekekkel. Természetesen ezek a példák szélsőségesek, de lényegesen befolyásolják a bírói kar működésének színvonalát.

Ugyanakkor az anyagiakra visszavezethető gondokon túl látok a bírók működésének erkölcsi területén is rossz irányú változást. Sűrűn jelentkezik a türelmetlenség egymással szemben, a versenyzőkkel és az edzőkkel szemben is.

A hatvanas évek bíráskodásához képest összehasonlíthatatlanul gyengült a bírók fegyelme az íratlan viselkedési szabályok és a leirt versenyszabályok betartása területén is.

-  Van megoldás? - Igen van, kell lennie. Én nem tudom a megoldást, de mindenre, mindenkivel hajlandó vagyok együtt működni a visszaesés megállítása, a fejlődés érdekében. Még nem késő!

- A sokirányú, időigényes, felelősségteljes munka harmóniában volt a civil és a családi elfoglaltsággal ?- Mindkét területen szerencsésnek mondhatom magam. A hivatalit volt egyszerűbb megoldani, hiszen a munkám szinte egybe esett a hivatásommal, soha nem voltam időzavarban, a mindenkori főnökeim megadtak minden segítséget a „hobbim” kiszolgálásának érdekében. Természetese azért dolgoznom is kellett. Szerénytelenség nélkül állíthatom munkámmal mindig meg voltak elégedve.

Sokkal nehezebb volt a sportvezetői elfoglaltságot a családi teendőkkel összeegyeztetni. Ehhez pedig kellett egy „értő, megértő” feleség. Szerencsémre Ő is megvolt, immár 42 éve „tűri el”, hogy alig van hétvége, mikor otthon vagyok. Gyerekekkel már nehezebb volt egyeztetni, amit elmulasztottam a hétvégeken, azt igyekeztem bepótolni a hétköznapokban. Hogy ez hogyan sikerült, azt a ma már családos két lányom és négy unokám mindent pótló szeretete bizonyítja a legjobban.

- "Ha újra kezdeném….?"- Egy valamit másképpen csinálnék : megtanulnék angolul. Nagyon sok nehézséget okozott a nyelvtudás hiánya, ma már e nélkül nem lehet senki vezető versenybíró.

-  Létezhet „ars poetikája” az atlétikai versenybíráskodásnak ? - Amit mondok általánosságoknak, nagy szavaknak, szólamoknak tűnnek, de itt is, mint minden „hívatásnál” igazak.  Elkötelezettség, szolgálat, a szabályok alapos ismerete, azok tisztességes érvényesítése, a szabályismeret állandó karbantartása.

-  ... és manapság, az atlétikán kívül ?- Ma már nyugdíjas vagyok, egyre kevesebb feladatot vállalok, a sokkal több szabadidőmet unokáim (el)nevelésére fordítom. Néha, néha az atlétikán kívül azért jut időm egy-egy öttusa, vagy gyorskorcsolya verseny szervezésében is részt venni. Hiszen ott is futnak a versenyzők, igaz?

Gál László jelentősebb elismerései:1994. Eszterházy Miksa emlékérem, /a Mezei VB után/1996. MASZ ezüst plakett,1998. Magyar Sportért kitüntetés, / az EB után/2004. Honvédség Kitüntető Cím ezüst fokozat, /az Olimpia után/2004. MASZ arany plakett, /az olimpia után/2004. XIII. kerületi elismerés, kiváló társadalmi munkáért, /az olimpia után/2005. XIII. kerületi elismerés, kiváló társadalmi munkáért,2005. Honvédség Kitüntető Cím arany fokozat /az aktív, főállású pályafutás végén/2007. EAA arany jelvény. / a pályafutásért/

fotók: archiv, ML