Hírek a versenybírók háza tájáról

Felkészülés a jövő év feladataira

A Magyar Atlétikai Szövetség új versenyrendszerének bevezetése után, a versenyek megnövekedett száma miatt a Versenybíró Testület úgy értékelte, hogy a korábbiaknál intenzívebb versenybíró utánpótlásképzésre és a jelenlegi bírói gárda továbbképzésére van szükség.

A már hagyományos, a TF-en évek óta megtartott versenybíró képzés mellett az Észak-Dunántúl Régióban, Szöllősi Miklós koordinálásával három helyszínen: Székesfehérvár, a Veszprém, Tatabánya, indult alapfokú-, illetve versenybíró továbbképzés.  A Nyugat - Dunántúli Regionális Igazgatóság területén: Szombathelyen, Zalaegerszegen beindult képzéseket Lengyák György és Bella Attila  szervezi.

2015. január végére, a 2015. évi fedett pályás idény beindulására, országos szinten mintegy száz frissen végzett bíróval gyarapszik a versenybírói gárda. Eltökélt szándéka a Versenybíró Testületnek a bíráskodás minőségének hathatós javítása, az esetenkénti szubjektív döntésekben egységes szemlélet kialakítása.

A Versenybíró Testület az I. osztályú minősítéssel rendelkező versenybírók részére országos minősítés megszerzésére vizsgát szervez, továbbá fokozatosan bevezeti a már országos vizsgával rendelkező bírók minősítésének megvédési rendszerét.

vb 1vb 2

Új, speciális feladatra is készülnek a versenybírók; a MASZ most bevezetésre került versenyadminisztrációs rendszere (MIR) miatt változik a nevezések, jelentkezések feldolgozási folyamata, a jövőben versenyengedélyek, az érvényes orvosi igazolások ellenőrzésre kizárólag számítógépes ismeretekkel és technikával lesz mód.

Komoly gondot jelent a régiók területén, a megszűnt megyei szövetségek versenybíróinak nyilvántartására, képzésére, átminősítésére vonatkozó korábbi feladatainak a régióvezetők részéről történő átvételének elmaradása, továbbgondozása.

A versenybírói kollektíva nagy örömére tájékoztatjuk az atléta társadalmat, hogy a nemzetközi téren, Mátraházi Imre, az IAAF munkatársán kívül, két kollégánk, Dr. Horváth J. Krisztina és Smoczer György részére megérkezett az Európai Atlétikai Szövetség, jövő évre vonatkozó meghívása, mindkét kollégánk igen komoly feladatokat kapott.

Továbbnöveli örömünket, hogy fiatal kollégánkat, Kerner Pétert pedig a Veterán Európai Atlétikai Szövetség – az idén tavasszal a Fedet tpályás VB-n végzett kiemelkedő munkájára alapozva - hívta meg a jövő évi, Franciaországban rendezendő világversenyére, ahol felelős bírói beosztásban számítanak munkájára.     Összeállította: Gál László 

Az írás pdf-ben

vb 3

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.