Még egy siker Dohából

Horváth Krisztina DohábanHorváth Krisztina a VB után újabb feladatokat kap

A kiélezett küzdelmek, a holtversenyek, a hét tízezrednyi (!) különbségek biztos szemű döntnöke, az IAAF célfotóbírói panel újabb négy évre megerősített tagja, a huszon- éveinek végét taposó Horváth Krisztina Kiss Dani mellett a másik magyar „döntőse” volt a dohai világversenynek. A több új szabályt először alkalmazó fedett VB-n külön élmény volt számára, hogy a legmodernebb automatikus célfotó és időmérő rendszerrel dolgozhatott. Erről és az idáig vezető útról beszélgetett a masz.hu a kiváló versenybíróval.- Hogyan mutatkozott be az új rajtszabály Dohában ?

- Ez volt az első VB, ahol ezt alkalmazni kellett. Eszerint a többpróba versenyek kivételével, a hibás rajtot elkövető versenyzőt (akár többet is) ki kell zárni. Dohában a 60 méteres síkfutás és gátfutás előfutamaiban és elődöntőiben összesen hét versenyző járt így. A férfi 60 méteres gátfutás elődöntőjében, az első futamban egymás után két hibás rajt volt, így itt két atléta is elbúcsúzott a versenytől.

60 gát célfotó60 gát döntő cél

- Holtversenyek ?- A három nap alatt négyszer fordult elő holtverseny. De pl. a férfi 60 méteres síkfutás negyedik előfutamában a 2. helyen a két atléta között tisztán látszódott a különbség a célfotón, habár az időkülönbség szinte elképzelhetetlenül kicsi volt, kevesebb, mint 1/1000 mp (mindössze 7 tízezred másodperc).

Időeredmény alapján továbbjutó helyen két alkalommal volt századra azonos idővel több versenyző. Ilyenkor a célfotó értékelő bírónak a versenyzők által ténylegesen elért, 1/1000 mp pontosságú időt kell figyelembe vennie. Mindkét esetben el lehetett dönteni ki jut tovább.

A férfi 800 méteres síkfutás előfutamaiban 2 ezred másodperc különbség volt a kérdéses versenyzők között. A férfi 60 méteres síkfutás elődöntőjében három versenyzőnek is 6,65 volt az ideje, azonban az ezredeket tekintve „nagy” különbségek voltak köztük: 6.641, 6.643, 6.647.

Horváth Krisztina

- „Más műfaj”, de hallhatnánk valamit a most kipróbált távolugró mérésről?- Igen. Ugyancsak ez volt az első nagyobb nemzetközi verseny, ahol a távolba ugrásoknál hivatalos mérőrendszerként videó távolságmérő berendezést használtak. Két, a pályán kívül elhelyezett, speciálisan kalibrált kamera által a leérkező helyről képsorozat készül.

A rendszer által előállított végső képen egy kurzor vonal mozgatásával (hasonlóan a célfotó értékeléséhez) pontosan megállapítható a versenyző bármely testrésze által a leérkező helyen hagyott nyom elugró vonalhoz legközelebbi éle. (További információ angolul és képek elérhetők innen: http://www.seiko.co.jp/en/news/topics/detail.php?id=2010031719163301,      http://www.iaaf.org/WIC10/news/kind=100/newsid=55877.html).

Célfotó Dohából

- Kevés hazai versenybírónak adatik meg, hogy rendszeresen világklasszis atléták helyezéseit, eredményeit döntse el nagy versenyeken. Hogy kezdődött ?  - Úgy 12 éves lehettem, amikor elkezdtem édesapámmal versenyekre járni és versenybíráskodni. Persze az első néhány évben leginkább összekötőként segédkeztem az eseményeken. Közben édesapám megtanított, mi is a feladata egy célfotó értékelő bírónak.

Az 1995-ben Nyíregyházán rendezett 13. Ifjúsági EB volt az első nemzetközi verseny, amikor a célfotó brigád tagja lehettem. Azóta a Magyarországon rendezett nemzetközi atlétikai versenyek mindegyikén közreműködtem célfotóbíróként.

Munkában DohábanCélban

- És az első IAAF verseny?- Nemzetközi célfotó értékelő bíróként először a 2006-os moszkvai fedett pályás VB-n dolgoztam, miután a 2004-es budapesti VB-n a hazai bíróként felkért célfotóbíró voltam.  Akkor még az IAAF korábbi gyakorlata élt, miszerint az előző világverseny nemzeti célfotóbíróját jelölték ki a következő verseny nemzetközi bírójának.

 Ezt követően a 2007-ben négy évre kinevezett nemzetközi célfotóbíró panel tagjaként még három világversenyen vehettem részt: a 2008-as valenciai és az idei dohai fedett VB-n, valamint a tavaly Thesszalonikiben rendezett WAF-on (Atlétikai Világdöntőn).

Az IAAF mostani, dohai tanácsülésén hozott döntés értelmében a célfotó panelnek a következő négy évben is tagja maradok. Tavaly ősszel sikeres ATO (Area Technical Official) vizsgát tettem. Az első kinevezésemet ez alapján az idei Összetett Európa-kupa Szuper Ligára kaptam meg.

Kiss Dániel az elődöntőben

- De nem csak „elméleti” atlétával beszélget most a masz.hu?- Nem, gimnazistaként a Bp. Honvédban Dr. Urbán Ákos tanítványaként gyalogló voltam. Aztán az orvosi egyetem mellett egyre kevesebb idő jutott a rendszeres edzésekre, de a futás, a mozgás szeretete megmaradt.

Amikor csak lehet, igyekszem időt szakítani a sportolásra. Jelenleg megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosként dolgozom az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályán. (ML)

 Doha 2010 

fotó: Horvárh Kr.albumából, IAAF, Igaz B.

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.