Hírek külföldről

Megérkeztek az első magyar atléták az olimpiai faluba

Egy szűk egy hetes edzőtáborozást követően a magyar atléták egy része már elfoglalta szállását a tokiói olimpiai faluban. A beköltözés után nem sokkal Bartha-Kéri Bianka, Kozák Luca, Tóth Lili Anna és Koroknai Máté is nagy örömmel és izgatottsággal beszélt eddigi élményeiről.

TÓTH LILI ANNA

Remek körülmények között zajlik a magyar atléták finomhangolása az olimpiára

Már majdnem egy hete Japánban készül a tokiói olimpiai játékok atlétikaversenyeinek a rajtjára a magyar csapat egyik fele, amelyik már hétfőn útra kelt, hogy egy rövid, utolsó edzőtáborozáson vegyen részt Tochigiben. A 13, már Japánban lévő atléta közül Nguyen Anasztáziával, Halász Bencével és Szögi Istvánnal beszélgettünk.

Kövér Fanni 4., Nagy Marcell 5. lett az U20-as Európa-bajnokság utolsó napján

Hat döntőben is érdekeltek voltunk az észtországi Tallinnban megrendezett U20-as Európa-bajnokság zárónapján. A magyar fiatalok vasárnap is értékes helyezéseket és tapasztalatokat gyűjtöttek az előttük álló hosszú pályafutásukra.

A délelőtti programban egyedül az Illovszky Dominik, Nagy Richárd, Polyák Zolták, Almási Olivér összetételű férfi 4*100 méteres váltónkért szoríthattunk, amely ugyan 40.81-es idővel futamában a harmadik helyen ért célba, végül sajnos kizárták vonalra lépés miatt.

Varga Gréta 17 évesen nyert ezüstérmet az U20-as Európa-bajnokságon

Az észtországi Tallinnban megrendezésre kerülő U20-as Európa-bajnokság szombati napján öt magyar atléta is a döntőben mutathatta meg tehetségét. Közülük a legjobban Varga Gréta szerepelt, aki a 2. helyen ért célba a 3000 méteres akadályfutás döntőjében.

Nadj Levente az 5., Illovszky Dominik a 6. helyen zárt az U20-as Európa-bajnokságon

Az U20-as Európa-bajnokság második, pénteki napján öt magyar atléta is a döntőben mérethette meg magát saját versenyszámában. Közülük Nadj Levente végzett a legelőrébb, aki 400 méteren az 5. helyen zárt. A magyar csapat a kontinensviadal felénél járva már 16 döntős szereplésnél tart.

Herczeg György korosztályában a világ idei legjobbját dobta gerelyhajításban az U20-as Eb nyitónapján

Már az első napon szenzációs magyar eredmények születtek az észtországi Tallinnban megrendezésre kerülő U20-as Európa-bajnokságon.

Itt követheti élőben az U20-as Európa-bajnokság eseményeit

Csütörtök délelőtt kezdetét vette az U20-as Európa-bajnokság, amin egy rendkívül népes és tehetséges csapat vesz részt. Íme pár fontos információ az előttünk álló négy napra.

A versenyt az európai szövetség hivatalos oldalán élőben közvetíti, amelyet IDE KATTINTVA érhetnek el!

Egy rendkívül népes és remek tehetségekből álló magyar csapat vesz részt az U20-as Európa-bajnokságon

A két magyar aranyérmet hozó U23-as Európa-bajnokság után ezúttal az U20-as korosztályon a sor, hogy megmutassák tehetségüket előbb „csak” a kontinensen belül, majd egy hónap múlva a világbajnokságon is. A helyszín számukra is Tallinn lesz, ahová a magyar csapat már kedden megérkezett.

Bakosi Péter 5. lett a gatesheadi Diamond League-versenyen

Két magasugrónk, Bakosi Péter és Jankovics Dániel is meghívást kapott a Diamond League kedd esti, Gatesheadben megrendezett állomására.

A két magyar atléta közül Bakosinak sikerült jobban a verseny, aki 2.14 méteren második kísérletre, 2.18-on elsőre jutott át, majd a 2.22 méteres magasság már nem jött össze a nyíregyháziak kiválóságának, így az 5. pozícióban végzett.

Jankovics sajnos nem tudott beszállni a 2.14 méteres nyitó magasságon, így az MTK Budapest versenyzője helyezetlenül zárt.

Sha'Carri Richardson mintájában kannabiszt találtak az amerikai válogató után

Egy doppingellenőrzés során kannabisz nyomaira bukkantak Sha'Carri Richardsonnak, a női 100 méteres síkfutás új amerikai sztárjának a mintájában, így valószínűleg nem lehet majd ott a tokiói olimpián.

A Reuters hírügynökségnek két, neve elhallgatását kérő személy is elárulta, hogy a 21 éves sprinter a júniusi amerikai válogatón adott pozitív mintát. Ez egyben azt jelenti, hogy az ott elért eredményét vélhetően törölni fogják, így hiába nyerte meg a 100 métert nagy fölénnyel, a nyári játékokra nem utazhat el.

Pages

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.