Hírek külföldről

Erős magyar csapat utazik a spliti Dobó Európa Kupára

Hosszú idő után ismét jelentős világeseményt rendeznek a dobóatléták számára, amelyen számos magyar versenyző kerülhet közelebb a tokiói részvételhez.

Május 8-án és 9-én lesz a Dobó Európa Kupa, amelyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek meg és idén is el kellett halasztani, mert eredetileg a portugáliai Leiriában tartották volna meg még márciusban. Az ottani pandémiás helyzet következtében végül nem tudták vállalni a rendezést, így a helyszín a horvátországi Split lesz.

„Hogyan készült? A világranglista"

Spiriev Attila vezetésével egy magyar cég kezeli a World Athletics világranglistáját. Arról, hogyan számítják a pontokat, és hogy miért fontos egy ilyen ranglista és egyáltalán mióta létezik, a Kiemelt Atlétikai Program szakmai vezetőjével beszélgettünk.

Lengyelországé az arany váltóbot Sziléziában

Közönség nélkül rendezték május első hétvégéjén a WA Relayst, azaz a Váltó Világbajnokságot. A helyszín a lengyelországi Szilézia, azon belül is Chorzów volt.

A legjobbak közül az Amerikai Egyesült Államok és Jamaica a járványhelyzetre való tekintettel nem vett részt az eseményen, de így sem maradtunk izgalmas és látványos versenyek nélkül.

Jön a látványos bevonulások versenye, a Váltó Világbajnokság

Ugyan magyar váltók nem lesznek Sziléziában, mégis érdemes lesz figyelemmel kísérni a szezon egyik első rangos versenyét, ami a tokiói kvalifikáció mellett már a 2022-es, oregoni világbajnokság szempontjából is fontos állomás.

Shaunae Miller-Uibo kiválóan kezdte a szezont Oregonban

Magyar idő szerint szombat éjszaka megkezdődött a Continental Tour Gold sorozata, méghozzá a jövő évi világbajnokságra felújított oregoni Hayward Fielden.

Már a szezon első komolyabb versenyén számos remek eredmény született. A eugene-i viadal annyira az idény elején volt, hogy a világ idei legjobb eredményei még nem feltétlenül adnak jó viszonyítási alapot ahhoz, hogy kik lehetnek a tokiói olimpia esélyesei egyes versenyszámokban.

Sztárparádéval kezdődik a Continental Tour Gold sorozata Oregonban

Magyar idő szerint április 24-én, szombaton este végre kezdetét veszi a szabadtéri szezon a világ legjobb atlétái számára is. A helyszín a 2022-es világbajnokság helyszíne, Oregon.

A Continental Tour Gold sorozat a Diamond League mögötti második legerősebb versenysorozat, de koránt sem második vonalas atléták vesznek rajta részt. Elég csak a tavalyi Gyulai István Memorialra, azaz a sorozat magyarországi állomására és az ott született fantasztikus eredményekre gondolni.

Sydney: Ahol Haile Gebreselassie-t majdnem legyőzte az „örök második”

2000. szeptember 25-én, hétfőn a Sydney Olimpiai Stadionban 112 524-en követték az atlétikaversenyeket. A legtöbben még a helyi hős, Cathy Freeman 400 méteres győzelmének eurófiájából sem ocsúdtak fel, amikor a mezőny felállt a rajtba a férfiak 10 000 méteres döntője előtt.

Bíztató eredmények a kalapácsvetők ciprusi edzőtáborában

Jó hangulatban, a végéhez közeledik a kalapácsvetők ciprusi edzőtábora. A körülményekről és az eddigi élményekről Németh Zsoltot, a Szombathelyi DOBÓ SE mesteredzőjét, valamint Igaz Bálintot, a csapat masszőrét kérdeztük, akik elmondták, hogy hol tartanak a felkészülésben dobóatlétáink nem sokkal a versenyszezon kezdete előtt.

Jankovics Dániel nem csak a tokiói kvótáért dolgozik az olaszországi edzőtáborban

Renner Luca és Jankovics Dániel révén két magasugrónk is részt vehet az olaszországi Formiában zajló három hetes edzőtáborban. A fedett pályán 2,24 méteres egyéni csúcsot elért Jankovicsot és edzőjüket, Pogány Mihályt kérdeztük itáliai élményeikről és felkészülésükről.

Így lehet kijutni Oregonba és Nairobiba, azaz a 2022-es felnőtt és az idei U20-as vb-re

A World Athletics Council nyilvánosságra hozta, hogyan fog kinézni a kvalifikációs rendszer a jövő évi felnőttvilágbajnokságra, amely Eugene-ban, az amerikai Oregon államban lesz, illetve az idén nyáron, Kenya fővárosában, Nairobiban sorra kerülő U20-as vb-re.

Két út vezet a következő vb-re a legjobb magyar atléták számára: vagy a kvalifikációs szint teljesítésével, vagy pedig a világranglista helyezésük alapján biztosíthatják kiutazásukat Oregonba.

Pages

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.