13. IAAF Atlétikai Világbajnokság

2011. augusztus 27 – szeptember 4. / DaeguBeszámoló

Daegu_2011A távolságot leszámítva minden igényt kielégítő világbajnokságot rendeztek Dél- Koreában. A rendezők nagyon nagy gondossággal, az apró részletekig megkomponált szervezést produkáltak, amit a vele párosuló rugalmasság tett alapvetően kiválóvá.

A VB-k történetében először, igazi „atléta faluban” szállásolták el a versenyre érkező sportolókat és vezetőket. A „Faluban” 9 db 13 emeletes apartman ház várta a csapatokat, melyekben egyenként 7-8 főt tudtak elszállásolni 4 – 5 szobában. A lakások kellően nagyok voltak ahhoz, hogy a legkedvezőbb szobabeosztást is meg lehessen valósítani, így a meghatározó versenyzők egyéni pihenése és kényelme megoldható volt.

A „Falu” igazi szolgáltató falu volt, mert minden – a hosszú tartózkodáshoz szükséges – szolgáltatás helyben hozzáférhető volt.

A lakótelep alatti pince teremgarázsban alakították ki a hatalmas éttermet, ami szinte egész nap, korlátlanul látogatható volt. Apróbb problémát okozott, hogy a kevés számú önkiszolgáló pultoknál időnként sokat kellett sorba állni. Az étel minősége elfogadható volt, nagy választék volt minden étkezésnél, de a választék egysíkú és folyamatosan hideg volt a bő két hét alatt.

A „Faluban” megtalálható volt, a posta, a bank, a legkülönbözőbb szolgáltatások a fodrásztól a regenerációs lehetőségeken keresztül az önkiszolgáló mosodáig minden, amire egy tartós lét során szükség lehet. Így a stadiont leszámítva nem volt kényszer a kimozdulásra.

A versenypályára való szállítással a verseny első napjaiban voltak problémák. Az elméletileg jól átgondolt, gyakori buszközlekedéshez alacsony számú buszt biztosítottak bizonyos frekventáltabb időszakokban, így tumultuózus jelenetek alakultak, de a harmadik napra rugalmasan orvosolták ezt a problémát.

Mivel a csapatok döntő többsége az akklimatizáció érdekében a megszokottnál korábban érkezett, nagy szükség volt a „Faluban” lévő edzőpályára, ami szintén minden igényt kielégített. A jól felszerelt 400-as „puha” MONDO edzőpálya mellett óriási dobópálya komplexum várta az atlétákat, ahol a körök sajnos nagyon csúszósak és egyenetlen felszínűek voltak. (Ezzel voltak problémáink.)

További problémát okozott a súlyemelő hely, ami túl azon, hogy alacsony belmagasságú volt, a lejtős talajviszonyok miatt sérülésveszélyes is volt. Szerek, eszközök bőséggel álltak rendelkezésre mindkét pályán.

A verseny helyszín, a stadion és a hozzá tartozó, jól felszerelt bemelegítő pályák jól szolgáltak, megfelelő előkészületet biztosítottak a versenyhez. A külön erre a célra épített, gyönyörű fekvésű dobópályáról és a versenypálya minőségű MONDO bemelegítő pályáról elektromos golf kocsikkal szállították a versenyzőket a Call Room 1-ből a Stadionban lévő CR 2-be.  Az összetett versenyzők tartós kint tartózkodását is kiválóan szolgálta a jól felszerelt, minőségi étellel, pihenési és regenerációs lehetőséggel ellátott pihenőszoba. A csapatok vezetőit precízen szolgálta ki a jól összehangolt, megfelelő információval rendelkező CID (Faluban) és a TIC (Stadionban). A verseny precízen, pontosan és megfelelően rugalmasan zajlott.

A Stadionon kívüli, utcai versenyeket is nagyon jól előkészítették, minden igényt kielégített a pihenő, bemelegítő és versenypálya egyaránt. Az egész VB alatt nagy nézőszám volt a versenyeken, ami jó hangulatot, a versenyhez szükséges atmoszférát teremtett.

A VB objektív tényei közé tartózik az időjárás, amitől nagyon tartottunk. A verseny előtti akklimatizációs időszak alatt kellemes, esténként még hűvösnek is nevezhető, ámde esős idő volt. A verseny kezdetén és első felében jelentősen felmelegedett, kisütött a nap és megnőtt a páratartalom. Ezeken a napokon 30 fok feletti nap közép hőmérséklet volt. A VB második felében ismét konszolidálódott az idő kellemes, versenyzésre alkalmas időjárás volt.

Szakmailag az idei VB amolyan olimpia előtti VB volt. A két évvel ezelőtti berlini VB-hez hasonlítva jelentősen kevesebb induló volt a versenyszámok többségében (rajthoz állások Berlin: 1876 - Daegu: 1675) lásd táblázat és az erőviszonyok is sok esetben gyengébbnek bizonyultak. Érdekesség, hogy a VB első felében megrendezett döntők esetében nagyobb számmal fordult elő, hogy gyengébb eredmények születtek, míg a vége felé a különböző versenyszámokban az eredmények határozottan javultak.

Ez lehet a véletlen eredménye, a versenyszámok időbeli megoszlása egyébként is ezt az eredményesség alakulást hozta volna, de lehet köze az akklimatizációhoz, illetve azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az időjárás a verseny vége felé konszolidálódott, kellemes 23-24 fok körüli hőmérséklet volt. Az esélyesek többsége nem tudta realizálni a papírformát. A címvédés is kevés volt. A sprint számok eredményeit negatívan befolyásolta az egész VB alatt érzékelhető, hol enyhébb, hol erősebb ellenszél.

Melléklet:   Létszámokat összehasonlító táblázat /  Berlin – Daegu

Melléklet:   Versenyszámokat összehasonlító táblázat  /  Berlinhez képest Daeguban

Magyar csapat

A 2011. versenyidényben 14 versenyző teljesítette az IAAF nevezési szinteket. Hárman (Pars, Kiss, Kővágó) „A” szintet a többiek „B” szintet értek el. A tavalyi évről további 4 versenyzőnk volt nevezhető, akik közül csak Papp Krisztina esetében éltünk ezzel a lehetőséggel. Így összesen 18 versenyzőnk volt jogosult a VB részvételre. Végül is 14 versenyzőt neveztünk.A végső, utazó csapat kialakulásában sajnos további sérülések játszottak szerepet, így Kiss Dániel és Minczér Albert kiválásával 12 főre csökkent a résztvevő versenyzőink száma.

A távoli helyszín és a hosszú (tiszta időben 18 óra, mínusz 7 óra időeltolódás) miatt a csapat utazását, már az év elején elkezdtük szervezni. Minden meghatározó versenyzőnek felajánlottuk, hogy szabadon döntsön a kiutazás időpontjáról, így mindenki saját elképzelése szerint alakíthatta az utazást az akklimatizáció érdekében. Ennek megfelelően, a csapat alapvetően két időpontban utazott ki, 7-9 nappal a versenyszámok előtt.

Az akklimatizáció jól alakult, panasza senkinek nem volt, a verseny kezdetére mindenki kellően átállt. (Problémája egyetlen versenyzőnek volt, Papp Krisztinának, aki hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy mivel nem bírja az ottani klímát, a verseny előtti napon érkezik és másnap már el is utazik. Sajnos az Ő esetében több probléma is egybeesett, így a hosszú utazás okozta fáradtság mellé egészségügyi problémák is társultak.)

Említést kell tenni arról a 4 fős csapatról (Baji, Farkas, Orbán, Márton), akik VB-ot megelőzően az Universiádén vettek részt Shenzhenbe (Kína) és onnan repültek át Daeguba. Az előzetes tervek szerint az Universiáde részvételt akklimatizációs versenynek és időnek tekintettük a VB előtt, hiszen a két helyszín földrajzilag közel esik egymáshoz.

A tervek alapvetően jónak bizonyultak, sajnos egy versenyzőnk (Farkas Györgyi / hétpróba) bélfertőzést kapott Kínában, aminek eredményeként ott nem is tudott rajthoz állni, és sajnos meglehetősen legyengült állapotban érkezett Daeguba. A többiek egészségesen érkeztek a VB-re.Az eredeti elképzelés így, döntően igazolást nyert.

Melléklet:     A Világbajnokságon részt vett 12 fős magyar csapat

Eredmények

A csapat eredményessége elmaradt a papírforma szerinti elvárhatótól, illetve a célkitűzéstől.A várt 1-2 érem és további 1-2 döntős helyezésből csupán az egy érem valósult meg.A VB-re Kővágó Zoltán világranglista vezetőként, Pars Krisztián pedig világranglista 3. ként utazott ki.

Az a tény, hogy Kővágó Zoltánnak nem sikerült döntőbe jutnia, jelentősen gyengítette a csapat szereplését és megítélését, de ezen túl, további potenciális döntős helyezéseket sem sikerült realizálni.

Tekintettel arra, hogy a VB-ot az olimpia előtti „főpróbának” tekintettük, az összkép a vártnál lényegesen gyengébb és kevésbé bíztató perspektívát ígér.Az egyéni értékelést követően visszatérek a további lehetőségekre.

Egyéni értékelés

Baji Balázs    1989    Buda-Cash Békéscsaba    110 gát    ef:    14,06          30. helyEdzője: ifj. Tomhauser István - Nevelőedző: Medovárszky JánosVB részvételének célja a tapasztalatszerzés volt, hiszen fő feladata az U23 EB volt  (ahol kiválóan teljesített országos csúcsot futva végzett második helyen). Az Universiade és a VB már csak a felnőtt versenyek légkörével való ismerkedés céljából került az így igen hosszura húzódó versenyszezonjába. Az Univerziádén az előfutamban még ragyogóan futott, de azt követően elfáradt, mentálisan „kiégett”. A VB előfutamban tompán mozgott, technikai hibákkal tűzdelt futása gyenge volt. Ezzel együtt megállapítható, hogy ebben az évben nagyon nagyot fejlődött, tudása stabilizálódott és amikor igazán kellett – U23 EB – kiválóan mozgósított. Sikeres évet zárt. Jövőre reális cél az olimpiai „A” szint teljesítése.

Fazekas Róbert    1975    SZVSE        diszkoszvetés        eredmény nélkülEdzője: Annus AdriánSajnos az idei évét tönkretette egy elhibázott kondicionális felkészülés, aminek következményeként még az önbizalma is elfogyott a kellő pillanatokra. Tekintettel arra, hogy hite és motivációja változatlan, az említett hibát korrigálva változatlanul pontszerző esélyei vannak az olimpián. Felkészülése visszafogott, minőség centrikus, energiatakarékos munkát igényel.

Farkas Györgyi     1985    BHSE        hétpróba    5784 pont        24. hely (14,32-180-12,75-26,35-578-42,15-2:14,33)Edzője: Bakai JózsefEgy kiváló felkészülés végeredményét tette tönkre a bélfertőzés, amit az Univerziádén (Shenzhen) összeszedett. Legyengülve érkezett Daeguba, ahol az idő már rövid volt az újra töltődéshez. A hétpróba verseny 2 napján a tőle megszokott módon, nagyon nagyot küzdött, de sajnos erő hiányában csak ennyire futotta. Így is két idei legjobb eredményt teljesített, magasugrásban és 800m-en. A 800m-es eredmény értékét tovább növeli, hogy veszett helyzetben volt ereje ilyen így teljesíteni ezt a hétpróbázók számára gyilkos távot. Minden dicséretet megérdemel.Jövőre reális az olimpiai „A” szint teljesítése.

Kazi Tamás    1985    DSC-SI        800m       ef: 1:48,29   ed: 1:46,53       16. helyEdzője:  Gyimes Zsolt Phd.Az előfutamban végre hittel teli, magabiztos futást láthattunk tőle. Adódott egy lehetőség a továbbjutásra és azt meg tudta ragadni. Ehhez azonban szükség volt arra a tudásra amit az elutazás előtt bizonyított. Az elődöntőben szintén bátor, de tapasztalatlan futást láthattunk néhány hibával, ami tovább emeli az elért idő értékét. Az idei év legnagyobb hozadéka számára, hogy visszanyerte az önbizalmát és a mögötte lévő kudarcok, reálisabb értékelést eredményeznek. Idei felkészülésének ritmusa azt kívánja, hogy az idény hátralévő részében még versenyezzen, próbálja kifutni, idővel realizálni azt, ami tudás benne van.

Kővágó Zoltán    1978    Szolnoki HSE            Sel: 62,16        15. helyEdzője: dr. Szécsényi JózsefA világversenyen való teljesítéskor a kritikus helyzetekben – amilyen egy selejtező, még a legjobbak számára is – az energiák koncentrálására van szükség, és ezt a feladatot Zoli sajnos nehezen oldja meg. Munkájával, hozzáállásával, tehetségével továbbra sincs probléma, példa értékű, azonban a szemléleten kellene változtatni a stabilabb eredményesség érdekében. A felkészülési eszköztárat egy speciális elemmel bővíteni kell. A selejtezőben való ismételt kiesése a magyar atlétika nagy vesztesége.

Kürthy Lajos        1986    Mohácsi TE            sel: 20,02        14. helyEdzője: Annus AdriánÚgy tűnik, hogy az elmúlt kétévi stagnálás után végre felszálló pályára került. Bátrabb, keményebb versenyzést mutatott, mint az elmúlt években, ennek eredményeként a 20m feletti eredményével élete eddigi legjobb világverseny eredményét érte el. A megkezdett út jónak tűnik, még több keménységgel a hétköznapokban, profibb szemléletű életmóddal van esély arra, hogy a kritikus helyzetekben is még jobban megállja a helyét. Jövőre az olimpiai „A” szint, tudás szintű elérése elvárás, ezzel pedig döntőképes lehet az olimpián.

Madarász Viktória        1985    Buda-Cash BCS        DQ     eredmény nélkülEdzője: Bencsik György / SVKAz idén nagyot fejlődött. Az idény elején elért 1:34-es egyéni csúcsa nagy előre lépés. Edzője szerint a VB-re jól felkészült. Sajnos bal térdénél már a VB-t megelőzően látszott egy technikai hiba, amit a verseny alatt a versenybírók is észrevettek, így már az első 3km alatt begyűjtött két figyelmeztetést, így nem mert lendületesebben menni. A táv utolsó kilométere alatt kiállították, de ideje is gyenge volt. A gyalogló mezőnyben még fiatal, kevés tapasztalattal rendelkező versenyző, további kemény munkával már jövőre felzárkózhat a középmezőnyhöz.

Márton Anita        1989    Buda-Cash BCS        sel: 17,04    22. helyEdzője: Eperjesi LászlóA VB-on elért teljesítmény gyenge. Az előző VB-hez képest nincs előrelépés. Felkészülési probléma, hogy a nyári versenyidényre jelentősen visszaesett a tudása. Képességei alapján 19m-hez közel kellett volna ebben az évben teljesíteni. A hibák okait alaposan fel kell tárni és radikálisan változtatni egy profibb szemlélet irányába. Azzal, hogy sem a korosztályos, sem a felnőtt versenyeken nem sikerült az elvárható szerint teljesíteni, a jövő évet jelentős deficittel kezdi, de az olimpiai „A” szint mindenképpen reális elvárás számára.

Németh Kristóf        1987    Dobó SE        sel: 74,09    16. helyEdzője: Németh ZsoltTechnikailag rendezett mozgásból a vártnál kissé gyengébb eredményt ért el. Felkészültsége kondícionális oldalon hiányos. Ebben és némi mentális fejlődésben sok tartalék van. Folyamatos, kemény munkával reális az olimpiai „A” szint teljesítése, ami legalább 12-es döntőbejutásra predesztinálja az olimpián.

Orbán Éva            1984    VEDAC        sel: 68,89        13. helyEdzője: Den Lange és Zentai TiborEbben az évben sokat fejlődött. Egy nehezen induló szezonban, ritmust tudott váltani és a VB előtti időszakban már kiváló formát mutatott. Az OB-on már jól dobott, közel az Országos csúcshoz, majd ezt a VB-t megelőző Univerziádén meg is valósította. Az ott elért országos csúcsa (71,33) és az ezzel járó 2. helyezés úgy tűnik kimerítette motivációs bázisát. A VB selejtezőben technikailag jól, de tompán mozgott, így a reális továbbjutástól, 3cm-rel elmaradt. A küzdelem hiányzott a versenyzéséből. Bízom benne, hogy az idei sikerek és előrelépés olyan motivációt és erőt jelent számára, amivel az olimpiai „A” szint és a vele járó vélt eredményesség megvalósíthatóvá válik.

Papp Krisztina        1982    UTE            D: 32:15,20        14. helyEdzője: Csoma FerencTudatos, jól felépített és kivitelezett felkészülés után több negatív tényező véletlen egybeesése sajnos tönkretette a versenyét. 7 km-ig nagyon jól futott, azt követően érthetetlenül szétesett a futása. Akkor még nem értettük, az azóta eltelt egy hét választ adott, hiszen egy hét elteltével, az azonnali hazautazást követően is beteg. Mindezzel együtt a fennálló befolyásoló tényezőket alaposan ki kell elemezni ahhoz, hogy hasonló hibák elkerülhetők legyenek. Ezzel együtt a 10 000m nem könnyű szám, Krisztinek ez volt az első éve, hogy erre a számra készült, valószínűleg nem érett még meg ez a 10 000m. A folyamat jó, hittel tovább kell csinálni!

Pars Krisztián        1982    Dobó SE    sel: 77,21      D: 81,18    2. helyEdzője:     Németh Zsolt - Nevelőedzője: Németh PálA selejtezőt profi módon, elsőre megdobott selejtezőszinttel teljesítette. A döntőben kiválóan építette fel a versenyt. Végig koncentrált és küzdött. Utolsó kísérlete bravúros volt. Világversenyen még nem ért el ilyen jó eredményt. Kezd beérni. A tehetség mögött kezd megjelenni a tudatosság és a profibb szemlélet. Ez a VB szereplés nagy motivációt kell, hogy adjon az út folytatásához, egy eredményes olimpiai felkészüléshez.

Összefoglalás, konklúzió

Az egyéni értékelések után megállapítható, hogy a helyzet azért nem olyan sötét, mint amit VB számszerű eredményessége mutat.

Pars Krisztián kivételével gyakorlatilag a VB-on részt vett dobók mindegyikéről elmondható, hogy sokkal több lehetőség van bennük, képességeik alapján mindegyikük képes legalább a 12-be kerülni bármelyik világversenyen. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi helyzet alapján minimálisan 6 potenciális döntőesélyes versenyzőnk van az olimpia előtt.

Nagyon fontos, hogy az idei versenyszezon zárását követően mindenki végezzen egy nagyon alapos és őszinte elemzést a felkészülési időszakról, a versenyszezonról és a főversenyek eredményességéről, mert csak ennek ismeretében lehet olyan felkészülési programot tervezni, ami az ideinél hatékonyabban segít hozzá a jövő évi magasabb szintű eredményességhez.

Nagyon fontos, hogy a szemléletet abba az irányba formáljuk, hogy mindazok akik elvárják, hogy világversenyeken versenyeztessék őket, rendelkezzenek teljesítő képes tudással és a hangsúly ne a bajnokságra és a bajnoki pontok gyűjtésére illetve a GP versenyekre koncentrálódjon, hanem az év fő nemzetközi eseményére.

Azon a statisztikán, mely szerint az idei VB-on kiválóan teljesített: 1 fő, jól: 3 fő, közepesen: 4 fő és gyengén: 4 fő, mindenképpen javítani kell. (Ez a kategorizálás nem a számszerű eredményesség alapján, hanem mindenkinél az önmagához mérten elvárható teljesítmény alapján történt.)

Az idei VB-nak a dobókon túl, több versenyzőnél is  voltak pozitív hozadékai, amit a versenyzőkkel megbeszéltünk, de ezek csak akkor tudnak realizálódni, ha a fent említett elemzések megtörténnek, a tervezések a levont konklúziók felhasználásával a hibákat kiküszöbölik és a versenyzők töretlen hittel és mély elszántsággal dolgoznak a reálisan kitűzött célokért. Dornbach Ildikó szakmai igazgató - Daegu, 2011 szeptember                   

Mellékletek:    Ffi eredmények Berlin/ 2009 - Daegu/2011            Férfi eredmények Daegu/ 2011        

Mellékletek:    Női eredmények Berlin/ 2009 - Daegu/ 2011          Női eredmények Daegu/ 2011

13.IAAF Atlétikai VB-Beszámoló/pdf

VB 2011

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.