Irányok és tapasztalatok

Fórum az új tendenciák jegyében - Fényképek - ÚJ!!  A konferencia anyagai

Fórum 2010A tapasztalatok és a jövő irányai adták a gerincét az elmúlt hétvégi kétnapos MASZ szakmai konferenciának. A szép számban megjelent szakemberek változatos témákban hallgattak meg előadásokat, vettek részt a gyakorlati bemutatókon.„- A rendezvény fő célja az új tendenciák ismertetése, és érdeklődésre számot tartó szakmai kérdések megbeszélése volt – mondta Dornbach Ildikó szakmai igazgató, aki ötödik alkalommal szervezte meg a kétnapos fórumot. – A Fókuszban… sorozat idei középpontjában a tudomány előrelépése és sportágunkkal való kapcsolata volt.

Én vallom, ha az új eredményeket, kutatási és alkalmazási irányokat nem ismerjük meg, lemaradunk.” 

A Syma csarnokban tartott szakmai hétvégén 11 előadás járta körül a témákat. Köztük kettő volt gyakorlati bemutató és három előadás szólt edzői tapasztalatokról.

„- Előadóknak olyan szakembereket  kértem fel, akikkel régebben együtt dolgozom, akiket jól ismerek. Tudom, ki hogyan gondolkodik - tudom, hogy mit képviselnek. A két fő előadás, egyben a két nap gerince az új mozgató rendszeri és edzésmódszertani szemléletek ismertetése volt.

Fórum 2010

Minden várakozást felül múlt az az összecsengés, ami az előadásokban a két nap során megvalósult – pedig nem volt előre tervezve, egyeztetve. Szépen egészítették ki egymást az előadók - és épültek egymásra! A szombati nap szólt egyfajta újdonságról,- azaz számunkra újdonságról.

Arról, hogy a mozgató rendszeri stabilizációs kérdést nem vesszük elég komolyan. És erre nagyon jól épült Füzi Gábor vasárnapi edzéselméleti előadása és bemutatója. Ő szintén nagyon sokat foglakozott a stabilizációval.”

Fórum 2010

Fórumot kaptak a szakmai tapasztalatok a pálya széléről is. Három előadás szólt a futóedzések és az eredményesség összetevőiről.

Csoma Ferenc és Gyimes Zsolt a távfutók felkészítésének problémáiról, ifj.Tomhauser István a rövidtáv- és gátfutók technikai képzéséről osztotta meg nézeteit a kollégákkal.

Fórum 2010

„- A táplálék kiegészítőkkel, a regenerációs témákkal azért foglakoztunk, mert a sportolás egyik legfőbb célja a teljesítményfokozás. A sport erről szól. Ezért csinálja a versenyző, ezért csinálja az edző. Ez a teljesítményfokozás azonban csak részben valósul meg az edzésen, döntő többségében az edzésidőn kívül, a pihenő - regenerációs időszakban történik.

Ezért volt vasárnap az a három prezentáció, amit kínáltunk a hallgatóknak, és amit ha elfogadnánk, integrálnánk gondolkodási körünkbe – én hiszem, hogy nagyságrendekkel tudnánk előre lépni.

Fórum 2010

A második nap végén kedvező véleményeket, „visszacsatolásokat” kaptam a kollégáktól. Olyan témák voltak, amelyek sokakat érintettek. Azt talán mondhatom, hogy kicsivel nagyobb létszámot vártam. Az előre jelentkezettek közül voltak, akik nem jöttek el. Úgy gondolom, hogy az itt elhangzott, bemutatott ismeretek a megjelenteken túl sokkal szélesebb körben érintik az edzői társadalmat.

Remélhetően a két nap témáiból a honlapon rövidesen megjelenő szakmai anyagok még több kollégához eljutnak majd, mert akik jelen voltak – azok „teli puttonnyal” térhettek haza.” – fejezte be Dornbach Ildikó, aki az NSI anyagi segítségével lebonyolított MASZ szakmai fórum előadóinak a honlapon keresztül is megköszönte a hatékony együttműködést és egyúttal a hallgatóság aktív érdeklődését is.(ML)

A konferencia anyagai

Fórum 2010

fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

Fórum 2010

fotó: Lengyák Gy, ML

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.