Hírek itthonról

Világhírű professzor segíti az atléták felkészülését

Dr. Berkes István világhírű magyar sportegészségügyi szakembert, orvost és egyetemi tanárt kérték fel a Kiemelt Atlétikai Program egészségügyi vezetői feladatainak ellátására. Berkes doktor ezáltal a 2023-as budapesti rendezésű világbajnokságra készülő legjobb magyar sportolókat fogja minél jobb eredményhez segíteni.

Megkezdték felkészülésüket Budapest 2023-ra a váltók

Január második hétvégéjén mind a 4x100-as, mind a 4x400-as váltók megkezdték közös felkészülésüket a 2023-as budapesti világbajnokságra.

Még sosem gratuláltak ennyien Kozák Lucának

Kozák Luca remekelt az Év Sportolója Gálán. Az 1958-ban létrehozott díjjal kapcsolatban az atlétáknak nincs okuk a panaszra, hiszen az összesített győzelmek számának tekintetében a sportágak között az előkelő 3. helyen állnak. Első helyezést legutóbb Baji Balázs ért el, még 2017-ben. Idén sem kellett a sportág képviselőinek szomorkodniuk, ugyanis az igen jelentős női mezőnyben Kozák Luca az ötödik helyet szerezte meg.

Hatalmas célokkal vág neki 2021-nek az előző Év U23-as atlétája

Gratulálunk a 2020-as Év U23-as férfi atlétája díjhoz. Kérlek mesélj, milyen volt az előző éved?

A MASZ támogatásával megvalósul és kibővül a Fedettpályás Budapest Bajnokság

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke azt mondta, sokat gondolkodtak azon, hogyan segíthetnének a sportág járvány miatt nehezebb helyzetbe kerülő versenyszervezőin: „A kérdés az volt, hogyan tudnánk elérni, hogy a versenynaptár ne lássa kárát ennek a nehéz helyzetnek. Az a célunk, hogy ne maradjon el egyetlen verseny sem, de még a programot se kelljen csökkenteni.

"Minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy lehetőséget adjunk a versenyzőinknek a szereplésre."

„Ennél jobbat nem kívánhat magának egy magyar atléta” – interjú Rivasz-Tóth Norberttel

A Budapest 2023 Programban részt vevő sportolókkal készülő interjú-sorozatunk következő szereplője a magyar csúcstartó, világbajnoki döntős gerelyhajító, Rivasz-Tóth Norbert.

Milyen sportágakat űztél korábban, miért az atlétikára esett a választásod?

Halász Bencét megműtötték

Térdműtéten esett át a 2020-as Év atlétája, Halász Bence kalapácsvető, hogy zavartalanul folytatódhasson az olimpiai felkészülése.

Halász Bence egészséges felkészüléséhez volt szükséges ennek a műtétnek az elvégzése. Csupán egy rutinműtét volt, remélhetőleg az olimpiai felkészülését csak kis mértékben fogja megzavarni – mondta Spiriev Attila, a legjobb magyar atlétákat támogató Kiemelt Atlétikai Program szakmai vezetője.

Január 7-én, Szombathelyen búcsúztatják Horváth Attilát

2020. november 13-án, életének 54. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a kilencvenes évek kiemelkedő atlétája, Horváth Attila.

A világbajnoki, olimpiai és Európa-bajnoki helyezett diszkoszvető, korának világklasszis versenyzőjeként meghatározó képviselője volt a magyar dobóatlétikának. A tokiói vb-bronzérme mellett, olimpiai és Európa-bajnoki ötödik, világbajnoki negyedik helyezés és további rangos, döntős világverseny-teljesítmények fűződnek nevéhez.

Ilyen lesz 2021 – a legfontosabb hazai és nemzetközi versenyek pontos időpontjai

Egy viszontagságokkal teli év után jöjjön az olimpia éve! A 2021-es esztendő versenynaptárából szemezgetve megállapíthatjuk, hogy ha minden jól alakul, akkor egy jóval pörgősebb és kiegyensúlyozottabb év előtt állunk. Eredményes felkészülést kívánunk minden profi és amatőr sportolónak az előttünk álló 365 napra!

XXXII. nyári olimpiai játékok, Tokió, Japán
Július 30-augusztus 8.

XVI. paralimpiai játékok, Tokió, Japán
Augusztus 27-szeptember 5.

A 85. születésnapját ünnepli, de még mindig könny szökik a szemébe, ha az olimpiára gondol

Kiss Antal neve és a gyaloglás hazánkban szinte már elválaszthatatlanná vált. A tizenegyszeres magyar bajnok és olimpiai ezüstérmes atléta december 30-án ünnepli 85. születésnapját. Összeállításunkkal őt köszöntjük ezen a különleges napon.

Oldalak

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.