Sport XXI. Alap Program információk

A MASZ várja a kollégák észrevételeit

figyelemKedves Érdeklődők!Az alábbiakban szeretnék tájékoztatást adni a Sport XXI Alap Program foglakoztatási és versenyrendszerének kidolgozására megalakult munka bizottság január 11-i, második munkaértekezletének eredményeiről. 

Tekintettel arra, hogy a bizottság az előző ülésen azt a döntést hozta, hogy a versenyrendszert az iskolai évhez igazítjuk és szeptembertől júniusig tart, van idő és lehetőség az elképzelt rendszert tesztelni, amivel versenyzési lehetőséget biztosítunk az érintett korosztályainknak.

Március hónapban 2 versenyt szervezünk a 7 régióban:1.    Március 3-án,  Terem atlétikai verseny2.    Március 24-én, Mezei verseny

A két verseny nem része a 7 versenyből álló éves rendszernek, csupán versenyalkalmat biztosít a szakosztályok gyermek atlétái részére és a szervezők számára orientációt ad a további szervezéshez.

Itt mindjárt meg kell magyaráznunk egy terminológiai változást, hiszen ez idáig a téli időszak versenyei esetében „Képesség felmérő” versenyekről beszéltünk.Hosszas érvelések után megegyezés született, hogy a gyermekek számára sokkal színesebbé és érdekesebbé tudjuk tenni a teremversenyt, ha az egy játékos vetélkedő, mintsem egy felmérő verseny. Ezért kereszteltük át a már jól ismert  „Terem atlétikai”  elnevezésre.

Azonban a képességek mérése nem maradhat el. Erre az eredetileg tervezett szakosztályi keretek között fogunk majd sort keríteni.

A bizottság megegyezett abban, hogy a versenyeken (terem és pálya) nem előre meghatározott versenyszámok kerülnek megrendezésre, hanem versenyszám/feladat csoportonként összegyűjtünk 6-8 (-10) próbaszámot, melyekből a versenyt megelőzően 3 nappal, központilag lesz a sorsolás. Ennek célja, hogy az edzéseken, foglalkozásokon ne a versenyszámokra készítsék a gyerekeket, hanem a sokoldalú képzés biztosítsa az alapot a versenyen történő szerepléshez.

A Terematlétikai verseny célja, hogy olyan játékos formában megrendezhető vetélkedőt kínáljon a gyerekeknek, melyekkel az életkorra jellemző alapképesség fejlesztésre ösztönzünk és ezek a képességek komplex módon kerülnek tesztelésre a verseny során.

Ennek alapján a terematlétika versenyszám csoportjai a következők:T1    Lokomotorikus és mozdulat gyorsaság fejlesztését szolgáló feladatok csoportja(pl: futó, gátfutó, rajt versenyek)

T2    Az alsó végtag csont, izületi és szalag rendszer előképzését szolgáló feladatok csoportja(pl: szökdelő, ugró feladatok)

T3    Dobókészségek fejlesztését szolgáló feladatok csoportja(pl: hajító, lökő, vető, forgó mozgások)

Jelenlegi terveink szerint a Terematlétikai versenyen 5 próbaszám kerül megrendezésre: 2x T1; 2xT2; 1xT3

A Mezei versenyt, mint azt már Dunaújvárosban is említettük, szintén játékos formába szeretnénk lebonyolítani. Ezalatt azt értjük, hogy az egybefüggő futást végrehajtandó feladatok színesíthetik, vagy váltóverseny formájában bonyolítjuk, stb.

Várjuk a kollégák észrevételeit, hozzászólásait az alábbi témákban és határidőkkel:1. Terematlétika: feladatcsoportokba javasolt próbaszámok   január 17-ig2. Mezei verseny lebonyolítási javaslat                                    január 31-ig3. Kollégák jelentkezését, akik szívesen koordinálnák a régió versenyeit                                                                                                 január 31-ig

Akik nem olvasták az előző munkafázis információit, melyekre most már csak visszautalunk, az alábbi linken informálódhatnak: Munkabizottsági ülés/ 2011. december 16.

Az ülésen továbbá határozat született arról, hogy alkalmazkodva a nemzetközi terminológiához a jövőben a korosztályi elnevezések a következők lesznek:U 13  = 11-12 évesek    -    U 11  =  9-10 évesek

A munkabizottság következő ülésének időpontja: 2012. január 18.   13,00 óra. 

                                                                                  Dornbach Ildikó MASZ / 2012.01.12.  

Az írás pdf-ben

tavol_sor

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.